Vízügyi Közlemények, 1911 (1. évfolyam)

6. füzet - III. Vágó Viktor: A Sió és Sárvíz alsó szakaszának szabályozó munkálatai

155 Ugyanis a Sión a szekszárdi vámhídtól felfelé egész a harczi hidig töltés egyáltalán nem épült (a szekszárdiak jobbparti nyári töltésének kivételével) és medre Agárd és a vámhíd között ős-eredeti, kanyargós állapotában maradt. (Az egyes helyek fekvését 1. az 1. sz. rajzon). A Sárvíz Agárdtól Medináig szintén nincs eddigelé oly méretű töltésekkel övezve, a minők a visszaható Duna árvize miatt szükségesek lennének. A tapasztalás pedig azt mutatja, hogy ily helyzetben minden dunai áradás alkalmával a visszaduzzadó víz nem egyszer az egész alsó vidéket elönti, sőt, ha huzamosabb ideig tart, a sárvízi nyári gátakat is elszakítja. A vámhídtól Agárdig terjedő völgyrészietet minden -f- 3-50 m.-nél magasabb áradás (agárdi méreze) már elönti, azonfelül pedig egész Medináig csak mintegy -)- 4'75 vízállásig lehet a legjobb esetben védekezni, ha ugyan a nyári töltések már hamarább ki nem szakadnak. Mindez nem volna így, ha 1854—55-ben az abszolút kormány nem végzett volna félmunkát, vagyis, lia a Dunától a szekszárdi vámhidig megépített töltéseket mind a Sión, mind a Sárvízen megnyújtotta volna addig, a meddig a Duna árvízének visszaduzzasztása hat. Erre annyival inkább is szükség lett volna s szükség van, mert azzal, hogy a Sió torkolata Bátától 33 kilométerrel feljebb került, a Duna betóduló árvize magasabbra emelkedik Agárdnál, mint a mennyire emelkednék ugyanakkor, lia a betorkolást Bátánál hagyták volna. így például 1893-ban a Duna árvízszíne 3'27 méterrel alacsonyabb volt Bátánál, mint Gemencznél (Taplós alatt). Ehhez járul még, hogy a szekszárdi vámhíd és Agárd között az ősi. kanyargós állapotban levő mederrészen a csekély esés, valamint a kanyarulatok és a hirtelen kiszélesedő hullámtér miatt bő tér nyilik a zátonyok kialakulására és a Dunától visszanyomott iszap szintén itt rakodik le. A Sió eme mederszakasza már teljesen el is fajult, s ez már a felsőbb szakaszokra is károsan hat vissza. Vízműtani szempontból nézve a dolgot, merő képtelenség, hogy egy ily jelentős nagyságú, s kis esésű vízrendszer torkolatához közel egy rész szabályozatlan maradjon akkor, mikor alatta s felette rendezve van a meder, s szinte csudaszámba mehet, s csakis az évenkénti költséges munkálkodásnak tulajdonítható, hogy az itteni rendezetlen viszonyok a már kész medreket eddig is máiteljesen el nem rontották. Régi baja mindez már a társulatnak és a sok árvíz az alsó érdekeltséget folytonos panaszokra is késztette. E panaszokból kifolyóan írt fel a társulat 1889. szeptember 20-án 60. sz., majd pedig 1891. augusztus 14-én 313. sz. alatt Tolna vármegye közönsége is a földmívelésügyi m. kir. miniszterhez, kérve, hogy a társulat e régi bajain valamiképen segítsen. Ennek következtében a földm ívelésügyi miniszter 1892 február 17-én kelt 50.434/V—16. számú rendeletével utasította a társulatot, hogy az I. ker. m. kir. kultúrmérnöki hivatallal egyetértően a szükséges szabályozó terveket mielőbb készíttesse el, tudatván egyúttal azt is, hogy a budapesti m. kir. folyammérnöki hivatalnak egyidejűleg meghagyta, hogy a szekszárdi vámhídon alul a Dunáig terjedő mederszakasznak fentartó, továbbá a balparton Tolnáig kiépítendő töltésező tervét szintén állítsa össze. A társulat az említett rendeletre azt kérte, hogy tekintve a társulati igazgató-mérnöknek a rendes teendőkkel való elfoglaltságát, rendelje el a miniszter,