Vízügyi Közlemények, 1911 (1. évfolyam)

3. füzet - V. Tavernier R.: Vízmennyiség-mérések változó medrű folyókon Fordította: Gillyén József

200 méréseket egy-egy közepes mederszintnek megfelelően külön-külön csoportosítjuk, minden egyes csoport felrakásából az 1. sz. ábrában látható alakú görbét kapjuk. Ezek az A (1) (2) (3), В (8) (9) (10), С (4) (5) (6) (7), D (11) (12) (13) görbék felfelé rendszerint összehajló nyalábban helyezkednek el, hol a szélső A és D görbék közötti e eltérés nagysága (a görbenyaláb alsó részén mérve) látszólag az egyes közepes mederszintek közötti s eltérés nagyságával van összefüggésben. ß Az viszony rendesen kisebb az egységnél, de hozzá közel áll. Az a két évi észlelés-idő, a melyre vonatkozó észleleteink fel vannak rakva, legtöbb esetben elég volt már, hogy a tömeggörbének a két szélső görbe közötti időszakos ingadozásait kimutathassuk. Ez az időszakosság a főként jégáraktól táplált vízfolyásokon jelentkezik feltűnően, hol a tavaszi áradások és téli kisvizek járása állandó szabályszerűséget mutat. Ebben az esetben az ingadozás évenként ismétlődő; a kilengés nagysága ugyan nem minden évben egyforma, de minden évben észlelhető bizonyos mederemelkedés, jellemezve a tömeggörbének A-tól В felé való áthelyezkedésével és bizonyos medermélyülés, a mi a tömeggörbének ellenkező irányú áthelyezkedésében nyilvánul. A midőn a vízlefolyás viszonyai és a mederváltozások első sorban az esőzések okozta rendkívül szabálytalan áradásoktól s nem pedig a hóolvadásos árvizektől függenek, még akkor is van valami időszakosság a meder változásában és a víztömeggörbének vele összefüggő ingadozásaiban ; a víztömeggörbe ekkor is egyszer egyik, máskor másik irányban látszik elmozdulni, de a jelenség ekkor már sokkal bonyolultabb és homályosabb. A Durance folyón a Mirabeau hídnál 1898 június 17-től 1901 október 4-ig végzett tömegmérések vizsgálatából az tűnik ki, hogy e három évi időszak alatt egy teljes kilengés jelentkezett az A és D görbékkel jelölt szélső helyzetek között. Különben valószínű is, hogy bizonyos esetekben két különböző okból eredő mozgás fedheti egymást. A havasi vízfolyások medrének évi ingadozása nagyon jól megfér a medermélyítés vagy partszaggatás lassúbb mozgásával, a mely mozgás lehet folytonos és egyirányú, avagy váltakozó, hosszabb lefolyású és szabálytalan. A kavicsmezők, a melyek például a Durance, vagy a még jellegzetesebb Bléone-hoz hasonló folyók medrét alkotják, a legtöbb ponton oly nagy kiterjedésűek és oly nagy tömegűek, hogy arányba sem állíthatók a felettük rendes körülmények között elfolyó vízmennyiséggel. A kis- és közép vizek egy vagy több árkon vonulnak le s kóborlásuk látszólag minden törvényszerűséget nélkülöz. Ez a jelenség — ha az esés nagy — hasonlít ahhoz, a mit a Smell ismertette tordák hordalékkúpjain megfigyelhettünk. A vízfolyások természetszerűleg a meder legmélyebb pontjait követik, de árvizek alkalmával ezeket a legmélyebb helyeket egy bizonyos szintig egyszersmint fel is töltik; a meder feltelése után aztán irányt változtatnak, hogy ezt a munkát a kúp egy másik alkotóján újra kezdjék. Könnyen felfogható, hogy az ilyen természetű folyószakaszokon teljességgel lehetetlen állandó víztömegmérő állomást szervezni ; hiszen minden évben változtatni kellene a tömegmérő szelvény helyét, sőt magát a mércze elhelyezését is. Ha ez utóbbit a sodorba helyezzük is, el lehetünk rá készülve, hogy nemsokára elborítja a kavics és zátonyra kerül. Ez a baleset rövid két évi észlelő idő alatt