Vízügyi Közlemények, 1911 (1. évfolyam)
1. füzet - III. Udránszky József: Műszaki talajjavítások Oroszországban
20 nak van, az Abugan, de ennek vize is élvezhetlen, sós, mivel az Abugan sóstó vizét vezeti le. A vidék jellegét a keserű- és sós tavak adják, melyek nagy kiterjedésűek, mély medenczékkel ; legfontosabbak közülök a Szeleti-Dengiz, Kizil-Kak, Dzsalauli, Teke, Ulkun-Koroj, Kicsi-Koroj, Kalibek, Csagli, Teniz és számos kisebb tó. Valamennyinek vízszíne alacsonyabb, mint az Irtis folyóé, például a Teke vízszíne 45 méterrel mélyebb és a térszínhez képest a tavak vízszínének mélysége 32—96 méter közt váltakozik, a mi természetesen nagy hatással volt a környék felszíni alakulására, a mennyiben számos jelentéktelen, de mélyebb szakadás létesült, melyek a sivatagot minden irányban behálózzák és ezeken át folynak a csapadékvizek a tavakba. Jellegzetes különösen a Kizil-Kak tó, melynek környékén mindez feltűnően látható. E tavak tulajdonképen a csapadékvizek gyűlőhelyei ; sósakká lesznek a talajban levő sótartalom miatt, mely nagyon különböző; vannak, melyek alig sósak és itatásra különösen alkalmasak, míg mások sóval teljesen telítve vannak; és ebben semmi rendszer nincsen; gyakran sós, sőt keserűvizű tavak szomszédságában találjuk az édesvizű tavakat. A tavak feneke rendesen csészealakú, mélységük ritkán nagy, rendesen 1—3 — 5 méter és a fenék többnyire iszapréteggel van borítva, mely a hóolvadásük alkalmával oda sodort szerves anyagok elmálásából és a tóparti flórából származik. A kis mélységű édesvizű tavak náddal vannak benőve, a félsós tavakban csak a széleken fejlődik a nád, elég széles sávban, de a sós tavak rendesen tenyészet nélküliek. Vízállásuk változik, néha teljesen kiszáradnak, mig némelykor, csapadékdus időben, hosszú éveken át száraz tavak egyszerre megtelnek vízzel ; ennek következtében még az édesvizű tavak sem biztosítják a telepesek vízszükségletét, annál kevésbbé, mert az édesvizű tavak, melyek legfeljebb 1'5 m. mélyek, télen rendesen befagynak s így tápláló medenczéül nem szolgálhatnak. Az Isim sivatag déli részében a Kirgiz hegyek húzódnak, melyek csak 1465 méter magasságot érnek el, több különálló ágazattal, melyek közt egy 14.800 km a kiterjedésű síkság terül el; itt vannak a Dengiz és Kurgaldzsin tavak, a Nura és Kone folyók medenczéje és az Isim folyó vízvidékének egy része, míg keleten az Irtis medenczéje fekszik, mely 215 kilométer széles. Mind az Isim, mind az Irtis felső folyásában számos mellékvizet vesz föl, melyeket a forrásdús hegyek táplálnak. Az Isim-sivatagban eszközölt fúrások tapasztalatai szerint mintegy 30 méter mélyen 2 vízréteg van szürke homokban és kékes homokos agyagban; a felső rétegek vizei édesek, de nem állandók, a mélyebbek sósak, de ebben a dologban igen nehéz szabályt felállítani, mert ugyanaz a réteg hol édes, hol sós vizet tartalmaz. Sokkal mélyebben, 85 méterig leérő fúrások hasonló rendszertelenséget mutattak; néha a talajszin fölé 3 m.-re emelkedő artézi vizet nyertek, de gyakran sósakat. Az 1895-ben megkezdett kutatások czélja az volt, hogy megállapítsák: 1. lehet-e a folyók és tavak vizét használni? 2. avagy földalatti vizek használatára kell-e a fősúlyt helyezni?