Vízügyi Közlemények, 1911 (1. évfolyam)

2. füzet - II. Gillyén József: Tanulmányúti jelentés

134: minimumra redukálják ; a falba mégis behatoló vizet a falazat belsejében elhelyezett szivárgó-csőhálózat fogja fel és vezeti le. Megjegyzendő, hogy a gileppei gát szivárgását annak idején a tervező mérnökök előre látták, abban a meggyőződésben, hogy a fellépő nagy víznyomás ellen teljesen vízálló falat építeni nem lehet. A túlfolyók a gát két végénél vannak elhelyezve; felettük a gátkorona magasságában gyalogján') vezet át, míg a fogatok a víz átbukása esetén csak gázolva juthatnak át rajta. A gát testében semmiféle nyílást sem hagytak, nehogy keresztmetszetét, illetve bírósságát lekevésbbó is gyöngítsék A vízkivétel a megkerülő alagutakon át történik. Fenékürítő nincs s így a 12 millió m

3 férőjű medencze sohasem üríthető ki teljesen, 150.000 m

8 víz mindig benne marad. A megkerülő alagutakba elhelyezett két-két 85 cm. átmérőjű öntöttvascső a gát szárazfelőli lábánál egymással egyesítve a vizet kútba vezeti, melynek közvetítésével a tárolómedencze víznyoniá^ának megfelelően az elosztómedenczéig emelkedik. Az elosztómedenczénél külön szerkezet van a víz elevenerejének megtörésére: folyton kisebbedő átmérőjű gyürűsorozat. Manapság általában arra törekednek, hogy bizonyos víztömegnek természetben rendelkezésre álló, vagy mesterséges úton biztosított elevenerejét minél teljesebben kihasználják, a gileppei gát építésekor azonban csak a vízhiány pótlását tartották szem előtt s a medenczét csak ennek megfelelően méretezték. Az áradások vize a túlfolyókon felhasználatlanul bukik át a Gileppe medrébe s az elosztómedenczénél rendelkezésre álló elevenemből csak annyit használnak fel, a mennyi egy turbina hajtására kell. Ennek a turbinának energiájával az elosztómedencze zsilipéit kezelik. Az elosztómedencze szintjét lépcsős túlfolyó szabályozza s a víz nyomás nélkül jut a 10 kilométernyire fekvő verviers-i szolgálati medenczébe. Érdekes, hogy az akvaduktnak azt a részét, a mely a Borchène-patak medrén halad keresztül, mint egy kis völgyzárót építették meg. A Borchène-pataknak itt felfogott vizét eleinte szintén a verviersi vízvezeték táplálására használták fel, minthogy azonban később tisztátalannak, illetve egészségügyi szempontból a fogyasztásra alkalmatlannak találták, 1899 óta már nem a vízvezetékbe, hanem egyenesen a Vesdre folyóba vezetik. ví * * Az ismertetett víziművek 3 csoportja közül bennünket különösen a harmadik csoport, a völgyzárógátak érdekelnek. Hazánkban ugyanis nincsenek természetes tároiómedenczék s vízierőink észszerű kihasználásakor még inkább reászorulunk a mesterséges tárolómedenczékre. mint a nyugateurópai, hasonló földrajzi fekvésű országok. Hazánk sajátos klimája következtében a mi folyóink vízjárásában még nagyobbak a szélsőségek: a hóolvadásos tavaszi árvizek gyorsan lefutó hatalmas víztömegéhez képest a hosszan elhúzódó nyári szárazság kisvizei elenyészően csekélyek; jelentősebb vízerőtelep a vízjárás szélsőségeit kiegyenlítő mesterséges tárolómedencze nélkül alig képzelhető. Épen ezért befejezésképen össze akarom foglalni az ismertetett völgyzárógátak tanulságait, hazai viszonyainkra vonatkoztatva. Ha az egyes völgyzárógátak főczélját, illetve a tározott víz felhasználásának módját veszsztik vizsgálat alá, a gátaknak három csoportját különböztethetjük meg. A völgyzárógátak tározott vizét ugyanis felhasználhatják először úgy, mint