Vízügyi Közlemények, 1910 (27. füzet)

29. füzet - VII. Alsó böge mentén végzett munkák

Ю2 A bal gödörrészben ennek ellenére, semmi nehézség nem lépett fel. A jobb gödörrészben azonban mihamar források törtek elő, a melyek mind a lejtőkből, mind a mélyebb rétegekből nagymennyiségű homokot szállítottak. Ennek következtében mihamar megkezdődött a lejtök beszakadása s az egész környező altalaj fokozatos süppedése; sőt ülepedni és mozogni kezdett a tolózár aknájának a jobboldalon, az átmetszés fenékmagasságában elhelyezett Г0 m. vastag betonalapja is, bár a legmélyebb leásás szintjén is túlérő 3 m. mély szádfalakkal volt körülvéve. A kiásott gödör szélessége az átmetszés fenékmagasságában 200 m. volt. Innen a leásás padkák meghagyása után enyhe hajlású lejtökkel haladt tovább úgy, hogy alul a gödör szélessége alig 35—4'0 méter volt. E szűk, forrásos gödörben a 0'5 m. vastag betonágyazat elhelyezése nehézséggel járt, söt elkészülte után néhány helyütt süppedni kezdett. Azért ebben a gödörrészben a vascsöveket 6 járommal támasztottuk alá. A jármok mindegyike a betonágyazat szélein levert két, 4Ю m. hosszú czölöpből és a rájuk helyezett süvegfából áll. Első sorban eme forrásos gödörrészbe eső, jármokkal alátámasztott vascsöveket helyeztük el s a karmantyúknak ólommal való kiöntése és tömése után az átmetszés fenékmagasságáig jó minőségű agyaggal körültöltöttük. Mivel homokos rétegek •csak az átmetszés feneke alatt fordultak elő, a feltöltés eme részének elkészülte után az összes forrásos rétegek le voltak födve és ha a vizszivárgást nem is egészen, de a homokfakadást teljesen elfojtottuk. A környező talaj süppedése és a tolózár aknája alapjának mozgása mihamar megszűnt és később sem volt észlelhető. A vízbújtató többi csöveinek elhelyezését és a tolózár felszerelését csak ezután hajtottuk végre. Mindemez óvintézkedések ellenére számolnunk kellett, hogy némi ülepedés később mégis be fog állani. A zsilipek alsó feje alatt, mint láttuk, nagy források törtek elö. E forrásoknak leggondosabb elfogása ellenére is e zsilipfőknél sokkal nagyobb ülepedések állottak elö, mint a minőt az altalajnak a zsilipfőknél való aránylagosan nagyobb megterhelése következtében várni lehetett. E nagyobb ülepedés az altalajnak a források okozta föllazulása következtében állott elő. Ugyanebből az okból várhatók ülepedések a vízbújtatónál is. De tekintetbe kell venni, hogy itten a viszonyok mások. A vízzel telített vascső teljes súlya alig annyi, mint a mennyi a helyéből kiemelt nedves földé volt és így itt az altalajnak az eredetinéi nagyobb megterhelése nem állott elő. Azonkívül a legjobban föllazított talajon a csövek, mint láttuk, czölöpökkel alátámasztottak úgy, hogy számbavehető ülepedés csakis a tolózár aknájánál s vele kapcsolatosan a tolózárhoz csatlakozó ívcsőnél állhat elő. A csövek elhelyezésekor és ólommal való kiöntésekor, tekintve a várható ülepedéseket, különös gondot fordítottunk arra, hogy az illesztési pontokon a csövek kisebb, csuklószerü elmozdulása lehetséges legyen. E végből a karmantyúkat akként öntötték ki, hogy az ólomréteg köröskörül mindenütt egyenlő vastagságú legyen, a csöveket pedig nem tolták a karmantyú teljes 13 cm.-nyi hosszúságára egymásba s így nem ütköznek, hanem közöttük mintegy 10 mm. rés maradt. A vízbújtató csöveinek két végén portland-czementhabarcscsal készült homlokfalazatok vannak. A rendes csatornaszelvénybe való átmenetet 10Ю m. hosszú kőburkolat adja, a melyet alámosás ellen szádfal zár le.