Vízügyi Közlemények, 1909 (26. füzet)

26. füzet

97 leges repedések száma 7. E repedések helyét az a körülmény fixálta, hogy ezeken a helyeken a koronáját a reá hulló víz levezetésére csatornák törik át a boltuzatok fölött. A megszabott vízszín magassága 36065 m. a tenger szme fölött. A koronamagasság 363'2 m. A felső gátoldal egyenes 0'02 m. hajlással m.-kint. Az alsó gátoldal függőleges a 356'65 m. magasságig, aztán lejebb körívekben és egyenesben hajlik ki. A fenékürítő küszöbének magassága 338'5 m., az alapozás legmélyebb pontja 332-33 m. A fogazás még 3 m.-rel mélyebbre nyúlik le. A gátmagasság az alapozás lemélyebb po.ntjától számítva 34'92 m. Az alap mintegy 1 m.-re nyúlik le a sziklajellegú lias márgába. A víz felőli oldalon egy kis feltöltést létesítettek a gát tövében. A gátnak 361'65 m. tengerszínfeletti víznivót kellett volna tartania. De a számítások azt mutatták, hogy ez a vízmagasság túlságos s ezért a szabályszerű vízszín nívóját 360'65 m.-ben állapították meg. Erre a víznyomásra is számították a fal méretét. Telt medencze esetén a nyomás a vízfelőli gátoldalon seliolsem csökkent 0'464 kg. alá cm

2-kint. Még 064 m.-re emelkedhetik a víz a megszabott nivó fölé, hogy a nyomás O-sá legyen. Azonban a vízszin alatt 7 m. mélységben a víz statikus nyomása meghaladja az elasztikus nyomást a falazatban úgy hogy ha repedés támad benne, ez a repedés a víz felnyomása következtében tovább terjedhet és a falat feldöntheti. A Maurice Lévy-féle gátszabálynak tehát a fal nem tesz eleget. így tehát, hogy a fal megállhasson, feltétlenül szükséges, hogy a víz beléhatolását megakadályozzuk. A fal megépítésekor azonban nem gondoskodtak a vízfelőli oldal áthatlanná tételéről. A fal mészkövekből készült ; m

s-kint 0'42 m

8 habarcsot használtak a falazáshoz, mi túlságos s ezért a fal a nyomásnak nem áll eléggé jól ellen s nem is vízhatlan. A habarcs hidraulikus mészből és törtmész-homokból készült. A víz felőli gátoldalt a föld felett hidraulikus mészhabarcscsal hézagolták s fölébe 3 réteg kátrányt tettek 1890-ben. 1893-ban forró kátránj-réteget tettek reá, mely fölé kövérmész-vakolatot helyeztek, hogy a napsugarak elnyelését csökkentsék. A földalatti gátoldalrészt csak egyszerűen hézagolták s a falazat lábához agyagtömést tettek. A vízzel ellentett oldalon is tömést tettek a fal tövéhez, föl a földszín alatti 1 m. magasságig. A Bouzey-gát beszakadása alkalmából az egész gátat alaposan megvizsgálták. Az 1890—91-iki hideg tél alkalmával az egyes repedések a vízfelőli oldalon csak kivételesen voltak láthatók a vízszínvonal fölött, lejebb egészen eltűntek; az alsó gátoldalon a repedések már mélyebbre hatoltak, de csak a 3. és 33. ívekben adtak átszivárgó vizet. A 3. ívnél 18 1. szivárgott át óránkint. Az alsó gátoldalon a szivárgás, mely eleinte elég nagy volt, eltűnt a felső gátoldal kátrányozása után. Csak igen kevés számú szivárgó hely maradt s ez is csak akkor adott vizet, ha a víz a 358 m. magassághoz közeledett, de május és június havában, a melegség idejéu megszűnt vizet ereszteni. Ezenkívül számos kutatást tettek a szivárgások helyén. Az átszivárgó víz meszet tartalmazott, melyet a gátból oldott ki. Részleges burkolásokat alkalmaztak itt. Eszlelték, hogy a gát tövéhez tömékelt agyag fölázik s nem töm. Eszlelték, hogy midőn a