Vízügyi Közlemények, 1908 (24. füzet)
A talaj fizikai sajátságai
80 A próbatest szétvágása után, a különféle részeiből vett anyag a súlyhoz képest a következő víztartóképességet adta : 1 cm.-re alulról ... ... — — ... — ... 58'6% 4 « « ... — — — — ... 61'7 « 7 « « ... — — — ... — 66'5 « 9 « « — — ... 74 4 « Ebből folyólag az előzőleg 66'l 0/ 0-kal megállapított teljes víztartóképesség körülbelöl a próbatest 6 cm. magasságában van meg. Grafikus ábrázolásban a víztartóképesség számadatai a 10 cm. magas csőhengerben vagy parabolikus, vagy némely esetben teljesen határozatlan görbét adnak. Minthogy tehát a víztartóképesség értékei már 10 cm. magas csőhengerben is görbe vonalat eredményeznek, világos, hogy az egyetlen számmal kifejezett víztartóképességet nem tekinthetjük matematikailag változatlan mennyiségnek, söt még átlagos mennyiségnek sem, a miből következik, hogy a megállapítás módja ebben az alakban sem elég pontos. Az itt említett példát számos más kísérletből választottam ki, a melyekben a próbaanyag a természetes rétegzésnek felelt meg. Azok a vizsgálatok, a melyeket a laboratóriumban porrádörzsölt és csöhengerbe töltött földanyaggal végeztem, ugyanolyan eredményt adtak, azzal a különbséggel, hogy a hengerben a víztartóképesség fogyása nem volt olyan egyenletes. Sok rendellenesség onnan származik, hogy a csöhengerbe töltött föld a koczogtatáskor változó tömöttséggel ül össze. Nevezetesen, ha még oly gonddal lörténik is a koezogtatás, a porrádörzsölt anyag felül nem lesz olyan tömött, mint a henger alsó részében. Ebből folyólag a víztartóképességnek porrádörzsölt földdel való meghatározására a laboratóriumi kísérleteket nem ajánlhatjuk. Az a sokszor hangoztatott nézet, hogy laboratóriumi kísérleteknél hosszabb csöhenger alkalmazásával jobban megközelítjük a természetet, mint 10—16 cm. magas hengerrel, az én véleményem szerint nem eléggé megokolt. Vegyünk akár 1 m. hosszú csöhengert, vele nem érdemes kísérletezni, egyszerűen abból az okból, mert ekkor is a laboratóriumban porrádörzsölt anyaggal dolgozunk. Lehetséges ugyan, hogy kedvezőbb átbocsátóképességű talajok vizsgálatakor felülről 2ö cm. mélyen a víz csepegésének megszűnte után, bizonyos idő múlva, valóban az «abszolút» víztartóképességet határozzuk meg, jóllehet az a porrádörzsölt, föld struktúrájának fog megfelelni ; kötött talajoknál azonban ez rendszerint nem fog bekövetkezni. Általában könnyebb talajnemeknél a víztartóképesség százalékos mennyiségének a csöhenger egyes részeiben a már említett görbe vonalat követő növekedése rövidebb idő alatt fog kiegyenlítődni, míg ellenben nehezebb talajok esetén a víztartóképességben mutatkozó különbségek maradandóbbak és a kiegyenlítődés idejét sohase tudjuk pontosan meghatározni. Ha figyelembe veszszük azokat az eltérő eredményeket, a melyeket a víztartóképesség megállapításakor egy 10 cm. magas csöhenger különböző rétegeiben kapunk, úgy világos, hogy a görbe szerint változó értékek elkerülése és abszolútmennyiség nyerése czéljából még alacsonyabb próbatestet kell választanunk. Itt újra fel kell említenem, hogy a víztartóképesség megállapítására vonatkozó kísérletekből merített tanulságokra való tekintettel, a talajt mindig csak olyan
