Vízügyi Közlemények, 1904 (20. füzet)

20. füzet

.139 mely erősen kötött, vizet át nem bocsátó. A tervezésnél ezért azt vették föl, hogy a rezervoár az évi 0-66 m. magas esö 60%-át tározza; de a tapasztalat azt mutatta, hogy ez igen sok s valójában kevesebb víz jut bele. 15 év megfigyeléséből vett adatok szerint az évi esö mennyiségének csak 0'288% tározódik a rezervoárba. A nyári esőkből alig jut valami bele, csakis 0 097°/

0 ; a nedves évszak esőiből pedig átlag 0'542°/

0. E kevés °/o azért is van, mert a rezervoároknak íiltráció, meg zsilipszivárgás miatt nagyok a vízveszteségei. Ha e vízveszteségek nem volnának, a tározott víz 35%-ot is kitenne. 17. A munkagödör és alapozás elkészítése Nord département liomoktalajú tengerpartj án. (Note sur l'exécution des fouilles et fondations d'ouvrages d'art en terrain de sable sur le littoral du dépar.ement du Nord.) írta: Plocq. Dunkerquenél és Gravelinesnél a tengerparton 10 zsilipet építettek, melyek mindenikét lisztfinom homoktalajban kellett alapozni. E homokréteg vastagsága 15—20 m. volt. Mindenek előtt, tekintettel az árapályra, a munkagödör körül vízhághatlan zárógátakat létesítettek s aztán a munkagödröt szivattyúzás mellett emelték ki. A fődolog volt a szivattyúkat úgy alkalmazni, hogy a szivattyúzás mellett a homokréteg meg ne bomoljon. Ezért a homokba kutakat sülyesztettek le, melyeknek feneke mindig lejebb ért a munkahely felszínénél s végül 1 m.-rel mélyebben állott, mint az alapgödör feneke. A kút alul befelé nyiló csapóajtóval ellátott ; a sülyedéskor az ajtó nyitva volt s az anyagot vedres lánczczal kotorták. Sülyesztés után a csapóajtót becsukták s a víz a kútba csak az oldalnyilásokon folyhatott anélkül, hogy az altalaj homokját magával sodorta volna. A szivattyúzást 8—10 lóerejü szivattyúk végezték. Mindazonáltal a munkagödör kiásása nehéz volt, mert a mélység a legkisebb apály alatt 8—10 m.-t is kitett. A kutakhoz szárító árkok vezették a vizet. A szivattyúzás vize nagy medenczékbe folyt, melyeknek szine alacsonyabb volt, mint a dagály magassága s melyeket aztán apály idején üríthettek ki. így aztán dagály idején sem kellett magasra emelni a vizet ; hogy pedig a medencze vízszinének sülyedésével az emelő magasságot csökkenthessék, a szivattyú csivének felső végét szifonszerüleg hajlították meg és a víz színe alá merítették ; ha tehát a medencze vízszine sülyedt, úgy ennek szívó hatása érezhetővé vált a szivattyú játékán. A kutak helyét úgy választották ki, hogy legalább 15—20 m.-re essék a betonozás helyétől s ezért a kutakat rendesen az elöfenék fölött, a munkahelyen kivül sülyesztették le. A munkahelyet palánkfalakkal verték körül, de a leverés csak fokozatosan történt úgy, amint a földásás előrehaladt. Mikor a fenékgödröt teljesen kiásták, kezdetét vette a betonozás. De, hogy a feltörő vizek a betont meg ne bontsák, engedték, hogy a víz fölgyüljön, majdnem addig a magasságig, ameddig a beton felső lapjának érnie kellett. A betonozást aztán sülyesztö szekrénynyel, vagy tölcsérrel vitték keresztül. Legjobb eredményt a tölcséres beeresztés adott. A tölcsér egyenletes tovamozgatásával a beton lejtőjét lassan előbbre vitték, míg az egész gödör betonnal telt meg. Naponkint 200 m

3 betont tudtak lefektetni így lejtő öntéssel. A létesült kevés czementtejet szivattyúzással távolították el.