Vízügyi Közlemények, 1903 (19. füzet)

19. füzet

233 szél irányában mozog s mindinkább délfelé tör. A dünék visszatartják a belsövizeket, melyek a part mentén tavakban gyűlnek össze, s melyeknek öt lefolyása van a tengerbe. Egy ilyen lefolyás Capbreton közelében van. E csatornákat a szél gyakran behomokolja s akkor újat kell keszítni, mert a belvíz e nélkül gyorsan fölnövekednék. A hajókat gyakran viszi a szél e lapos partokra, hol aztán rendesen elvesznek. Ezért szükséges volt menedékkikötö létesítése. Capbreton közelében a Lande-ok enyhe lejtője mély árkolást mutat, víz alatti csatornát, melynek legkisebb szélessége 460 m. E csatorna alakja és mélysége igen kevéssé változó, bár évenkint mintegy 400.000 m

3 homokot fúj a szél belé. E csatornát a kisebb hajók bejuthatására biztosítani kellett. E czélra czölöpökböl, gerendákból és fasinákból készült töltést készítettek, mely mellé aztán a belső vizek csatornáját vezették. A czölöpök leverése a homokba igen nagy nehézséggel járt. Azután a töltés lábát a tenger hullámzása ellen fasinából és karókból készült müvei biztosították. E burkolatot később kátrányos masztikkal vonták be, mely a hullámoknak igen jól állott ellen. E töltés alkalmas volt arra, hogy a csatorna helyzetét biztosítsa és a kisebb hajók bejuthatására alkalmassá tegye. 10. A Földközi tenger melletti mocsarak kiszárítása. (Etudes sur le desséchement des marais du littoral de la Méditerranée.) írta: Duponchel. A Rhone és az Aude beömlése között a Földközi tenger mentén Francziaországot mintegy '200.000 h. kiterjedésű mocsár és tó szegélyezi. E tavak és mocsarak legnagyobb része egészségtelen és teljesen hasznavehetetlen ós csak igen kevés oly tó van köztük, mely kellő mélységű. A most értéktelen területek lecsapolása és termővé tétele nem nehéz; a folyók iszapjával a mély helyeket kolmatálás útján lehet feltölteni és öntözéssel termékenyíteni. Azonban van itt egy körülmény, mely megnehezíti a mocsarak termővé tételét. Ez az, hogy a talaj sóval van impregnálva. A tengerrel érintkező porozus föld a kapillaritás következtében fölszívja a sós vizet, mely aztán a délvidék melege alatt elpárolog és a sót visszahagyja. E sóréteg megakadályoz mindennemű vegetácziót. És mielőtt a földet termővé tehetnök, előbb a sót kell belőle eltávolítani. Nem elég e sót a felszínről öntözéssel lemosni; a terület újra kivirágzik rövid idö múlva, mert az alsóbb sós rétegekből a hajcsövesség útján újabb sómennyiség jut fölszinre. Az ily sós mocsár akut meg kell talaj csövezni, mikor is az esővíz a sót föloldja és a talajcsöveken át eltávolítja. Még feltűnőbb a siker, ha öntözést is alkalmazunk, mikor a só eltávolítása gyorsabban és alaposabban vihető végbe. A mocsarak szárazzá tételére három módszer ismeretes. Az egyik módszer árkokat húz a mocsáron keresztül, melyek a vizet levezetik valamely mélyebben fekvő reczipiensbe és a víz további levonulását biztosítják.. A másik mód a kolmáczió, mely a folyók iszapjával tömi be a mély helyeket. A harmadik mód a polder-rendszerű lecsapolás, midőn a mélyen fekvő területtől a külső vizeket töltésekkel zárják el, a belső vizeket pedig árokhálózat s emelőgépek segélyével vezetik te a töltéseken. A tengerparti tavak föoka a Rhone hordaléka, melyet a tengeri áramlatok a partok mentén hömpölygetnek s leraknak. így a partokkal párhuzamosan hosszú