Vízügyi Közlemények, 1903 (18. füzet)

3. sz. táblázatos melléklet: Csapadékmérő állomásaink betűsoros jegyzéke

•312 3. Az árvíz ellen szolgáló gyűjtőcsatorna építése Grenobleban. (Notice sur la construction d'un égout collecteur établi en vue de la défense de la ville de Grenoble contre les inondations.) írta: Margot. Az Isère 1859-iki árvize nagy pusztítást vitt végbe Grenobleban. Hogy hasonló szerencsétlenség ne érje a várost, egész sereg munkálatot létesítettek, melyek közül legnevezetesebb a nagy gyűjtőcsatorna. A város legnagyobb része az Isère baloldalán épült és félkörben erödítvényekkel van körülvéve. Az árvíz a rakodópartokon való túlemelkedés, az erődítményeken történt átmetszések és a csatornák folytán jut a városba. Ezért a rakodók és erödímények föltöltését és a csatornák és vízfolyások nyílásainak mozgatható elzárását javasolták az árvíz veszedelem csökkentésére. E munkálatok szükséges kiegészítéséül még gyűjtőcsatornát terveztek, mely a belső vizeket, a csapadék-, kút-, szivárgó-. és a csatornák rossz zárásából származó vizeket fölfogni és elvezetni van hivatva. E csatorna a város belterületén a föld alatt vezet egészen a vasúti töltésig, mely árvédelmi gátul is szolgál s aztán a töltés alatt átbújván, nyilt csatornaként folytatódik a vasút mentén az Isère-ig, hova oly ponton torkollik be, melynél az árvíz magassága már nem tud a városba visszaduzzasztani. E gyűjtőcsatornát az Isère és Drac összefolyásánál létesült talajba kellett beépíteni. A Drac homokja és kavicsa kiváló mértékben átbocsátóvá tette a talajt. A Drac vízállásai szerint 1 —1-5 m. mélységben mindenütt talajvízre lehet bukkanni. 3—4 m. mélységű árokban a szivattyúzás igen nehéz a feltörő vizek miatt. Ezért a csatorna építését előbb a vasútmenti oldalárok kiemelésével kezdték s aztán a csatornát alulról fölfelé építették, hogy a szivárgó vizek a nyilt árokban lefolyást találhattak. Aztán az árokban két oldalt fölépítették betonból a boltozat-lábakat. Azonban a fenékalapot nehéz volt a feltörő források miatt lefektetni. Ezért előbb kikotorták az alapárkot víz alatt. Aztán a fenékre félkör keresztmetszetű 033 m. átmérőjű betonvályút fektettek le, mely alatt mintegy boltozat alatt folyhatott a víz. A vályúdarabokat egyszerűen egymásmellé tették, mint a talajcsöveket. A vályú fölé aztán a betont reá lehetett önteni. Később, hogy a feltörő vizek jobb lefolyást nyerjenek, két vályút tettek egymás mellé. A beton, melyet öntöttek, igen gyors kötésű volt. A csatornát így el lehetett készíteni és beboltozni. Azonban voltak egyes részei, melyeknél az alap rossz volt, részint mert eleinte nem követték a fentebb ismertetett módszert, részint mert a források erősen törtek föl és a boltozatlábak betonanyagát kimosták. Az ily helyek reparálása komprimált levegővel történt. A csatornát két helyen elfalazták úgy, hogy a reparálandó hely e két fal közé essék. Aztán felülről aknát nyitottak a csatornába. Ez aknába elhelyezték a vasból készüli légkamrát. A légkamra és munkakamra a kellő légcsapokkal, ki- és bejáró ajtókkal el volt látva. A munkakamra azonban nem volt léghatlan. A komprimált levegő, melyet lokomobil hajtotta légszivattyú szolgáltatott, mindenütt sziszegve távozott el a fal likacsain. Ezért a munkakamrát új falazattal kurtábbra vették és a boltozatot czementmalter-bevonattal látták el. így aztán könnyű volt 15—20 cm.-nyi kénesönyomást létesíteni a kamrában. Ekkor a régi, rossz falazatot a fenékről