Vízügyi Közlemények, 1903 (18. füzet)

3. sz. táblázatos melléklet: Csapadékmérő állomásaink betűsoros jegyzéke

•217 az árvizekre és nehéz eligazodni, csökkentik-e, vagy növelik-e az erdők az árvíz nagyságát. Vallès az esetet több nyílással ellátolt hordóhoz hasonlítja ; lia a hordóba több vizel öntünk, mint a mennyi a nyílásokon elfolyik, akkor a víz a hordóban növekedik, ellenkező esetben fogy ; a talaj is ilyen hordó, melynek vizét az esö szolgáltalja, az elpárolgás és beszivárgás a hordó nyilasai, a hordóban lévő víz az a vízmennyiség, mely a felszínen összegyűl és lefolyás alá kerül. A mint az esö mennyisége kisebbedik, a párolgás és beszivárgás pedig nagyobbodik, a felszíni vízfolyás megkisebbedik ; ellenkező körülmények közt mindez ellenkezőleg történik. Midőn Humboldt az Aragua völgyét meglátogatta, a lakosok panaszkodtak, hogy a tavakban mindinkább fogy a víz, mintegy 30 év óta. Humboldt e fogyást az erdőirtásnak tulajdonította. 22 évvel később Boussingaull arra járván, azt tapasztalta, hogy a völgyben a tavak növekvőben voltak. E növekvést az újraerdősítésnek tulajdonították, mely a tropikus égöv alatt gyorsan halad előre. Azonban Vallès e dolgot nem tartja oly egyszerűen elbirálhatónak, hogy első esetben kevesebb volt, második esetben több lett az évi csapadék; hiszen a vízhozomány nemcsak a csapadéktól, hanem a beszivárgás- és elpárolgástól is függ; csak azt lehet észszerűen mondani, hogy ez esetben a beerdösítés megnövelte a lefolyás alá kerülő vízmennyiséget. Egy másik példa jobban megvilágítja a dolgot ; a Marmato hegységben erdöirtás után a patakok vízmennyisége igen megkisebbedett; mindazonáltal azt észlelték, hogy az esö évi mennyisége nagyobb lett. Aragó felhozza, hogy a Viviers környékén és az Ardéche departementben az erdők irtása után a csapadék évi mennyisége növekedett. Vallès még több példát is hoz föl erre. Hogy pedig erdős helyeken több a lefolyás, mint erdötlen helyeken, azt Vallès elméleti (ejtegetésekkel, gyakorlati példákkal bizonyítja. Azt állítják, hogy a falevelek, növényi hulladékok, gyökérzet inkább fölszívja, visszatartja a vizet, mintsem elősegíti lefolyását ; de Vallès a növényzetet épen olyan anyagnak tartja, melyről a víz gyorsan lefut; hiszen azért fedik a kunyhókat falevéllel és szalmával, mert a víz nem hat át rajtuk. Különben is a nem müveit földnél (mint a minő az erdőé is) a talaj felső rétege bizonyos fokú tömöttséget nyer, míg az ekével való megmunkálásnál a föld felső rétege lazább és így a vizet könnyebben fölvevő lesz. Azonkívül az erdő a talajt úgy megköti, hogy a víz föl nem szaggathatja és így tordák ott nem alakulhatnak; ez állítás igazságát számos példával leliet bizonyítani. Továbbá azt állítja Vallès, hogy az elpárolgás az erdős talajon sokkal kisebb, mint az erdötlenen; ott a talaj folyton nedvesebb, mint a nyilt mezőn. És innen van, hogy az egyszer telített erdötalaj már nem vehet föl több nedvességet és a csapadékvíznek a felszínen kell végig futnia. Mindazonáltal nem kell azt hinni, hogy az erdötalaj folyton szaturált állapotban van. A müveit talaj ellenkezőleg apró árkocskáival, a lazult göröngyök csövecskéivel igen sok vizel tud magába venni. Egyáltalán nem igaz az az állítás, hogy a fagyökerek úgy működnek, mint a talajcsövek. Hiszen az élö fagyökér tömött test, mely fejlődve mindinkább összenyomja, tömi a környező talajt. A holt gyökérzet már inkább hasonlítható talajcsöhöz hatására nézve. Ha a talaj sziklás, úgy két eset fordulhat elö a sziklák minősége szerint. A tömött, kompakt, primitiv közetek igen kevés vizel vesznek magukba és a felszínen vezetik le az esővíz legnagyobb részét ; az oolithos mészsziklák ellenkezőleg minden vizet magukba szívnak. Első esetben az erdők megkisebbítik, másik esetben megnagyobbítják a felszíni vízfolyást. Igen érdekes hatása van az erdőknek a hóolvadásra. Midőn a hóolvadást bőséges esők idézik elö, akkor általában azt hiszik, hogy az olvadás az erdőkben lassúbb, mint az erdötlen