Vízügyi Közlemények, 1903 (18. füzet)

3. sz. táblázatos melléklet: Csapadékmérő állomásaink betűsoros jegyzéke

180 tóra nézve ezt a számítást végrehajtották és cm.-röl cm.-re minden vízállásnak megfelelő vízmennyiséget, vízfelszín- és kerület-nagyságot táblázatba állítottak össze. És így e mennyiségeket jóformán a tó vízmérczéjéröl lehet leolvasni. A csatorna két töltés közé fogva a Gondrexange-tavon vezetvén keresztül

t a tó vize jelentékeny mértékben szivárog át a töltéseken a csatornába. Hogy e. szivárgást meghatározza, a tó két végénél a normális vízszín magasságáig bukógáttal zárta el Graeíf a csatornát és aztán az átbukó víz mennyiségét megmérte. Az átbukó víz adta a szivárgás nagyságát. A Q = 0'625 ы \^2gh képletből azután könnyű volt meghatározni w-t a nyílások összes nagyságát, mert Q az átszivárgó víztömeg, h a tó és a csatorna normális vízszíne közötti különbség és g a szabad esés gyorsulása ismeretesek voltak. Már most könnyű volt a tó bármely vízállására nézve a szivárgást meghatározni, csak h helyébe a megfelelő vízszínkülönbségeket kellett betenni. Így új táblázatot készítettek, melyben a különböző vízállásoknak megfelelő átszivárgó víztömegek voltak láthatók. A direkt mérés igazolta a számítás jóságát. A víz elpárolgását alkalmas készülékkel mérték és így a tó összes vízveszteségeit meg tudták határozni. Majd nagy körültekintéssel határozza meg Graeff azt a vízmennyiséget, mely a legkedvezőtlenebb esztendőben a csatorna táplálására fordítható és azt tapasztalja, hogy a rendelkezésre álló vízmennyiség nemcsak bőségesen elég, hanem még fölösleges is. A táplálás módjára nézve arra a végkövetkeztetésre jut, hogy előbb a Récliicourt-tó, a Sarre folyó és más apróbb víztár és forrás vizét kell fölhasználni és a Gondrexange-tó vizét csak végső szükség esetében kell igénybe venni, vagyis lehetőleg a legszárazabb őszi időszak alatt. A csatornával két részre osztott Gondrexange körülbelül egyenlő vízmennyiségeket kap évenkint, de egyes viharoknál megtörténik, hogy az egyik rész sokkal több vizet nyer, mint a másik. Általában pedig észlelte Graeíf, hogy ugyanazon esömennyiség mellett a viharos esők sokkal több vizet szolgáltatnak a tónak, mint a lassú esők. A tó vízgyűjtőjére hullott évi esőnek mintegy 0'3-ad része jut a tóba. A tónak két túlömlö és kiürítő zsilipje van. Azonkívül a tó két része egymással szifon segélyével közlekedhetik ; a közlekedés tetszés szerint meg is szüntethető. A szifonnal kapcsolatban vannak a vízosztóböge tápláló zsilipjei. Végűi a tó két végén a csatornának kapúi vannak. E kapúk arra szolgálnak, hogy önmaguktól elzárják a csatornát, ha a csatorna töltései elszakadnak és a tó vize szabadon beömlenék. E biztossági kapúk igen jó szolgálatot tesznek, mert töltésszakadás esetén a vidéket az elárasztástól megmentik. Graeff képleteket állít föl a tóból kifolyó víz mennyiségének meghatározására, ha a víz a túlömlön, a vízapasztón és a táplálózsilipen egyszerre távozik el. Számításait állandó és változó tóvízszínre egyaránt alkalmazza. E képletek lehozásánál Bernoulli elvéből indul ki, hogy valamely edényből egy bizonyos nyíláson változó vízmagasság mellett kifolyó víz sebessége valamely pillanatban attól a vízmagasságtól függ, mely e pillanatban a nyilás központjától mérve a víz felszínéig található. A kifolyó víztömeg meghatározására, illetőleg azon idő meghatározására, mely alatt egy bizonyos ismert víztömeg az edényből kifolyik, bonyolódott integrál-képletet hoz le Graeff, melyet különböző specziális esetekre fölold. így meghatározza azt az esetet, midőn az edény nem kap pótlást sehonnan és a víz egyszerűen kifolyik egy nyilason ; ez esetben is az edény