Vízügyi Közlemények, 1903 (17. füzet)
A városi szennyvizek tisztítása
37 magasabbra vagy mélyebbre száll. Hogy pedig ezen nyomásmutató csőtornyok feladatuknak megfelelhessenek, mindegyikben úszót helyeztek el, mely vezetékkel függőlegesen tartott rudat, a rúd pedig zászlót hordoz. A cső végének a zászlótól való távolsága az őröknek mindig megmutatja, hogy elegendő csap van-e nyitva, nem kell-e újabb csapokat kinyitni, s nem forog-e fenn a cső túlömlésének veszélye ? Éjjel a zászlót lámpa helyettesíti s egy másik lámpa pedig a cső tetejére van helyezve. így minden időben, kivéve ködöt, minden őr figyelemmel kisérheti a csőben a víz állását s megteheti a szükséges intézkedéseket. Ködös időben a toronyban mindig őr van, ki a szükséges jeleket trombitával adja meg. Arra az esetre pedig, ha mégis túlemelkednék a víz a Standrohrban, mindegyike el van látva túlfolyó csővel, mely a túlömlő vizet a közvetlen közelben lévő és minden e czélra fentartott parczellákra vezeti. A vízállást mutató tornyok, közvetlen összefüggésben vannak az elosztó csővezetékkel, mely minden egyes alkalmas, magasabban fekvő ponton kiömlő tolózárral van ellátva, a melyen keresztül a kiömlő víz először az iszapfogóba, onnét pedig a csatornahálózatba bocsátható. Maga a terület berendezése lényegesen eltér a Breslauban alkalmazott módszertől, amennyiben a mint ott láttuk, az öntözés nagy kiterjedésű hátakon történik, Berlinben pedig átlagban 1 morgen (circa 2500 m 2) nagyságú, töltésekkel körülvett parcellákat építenek, melyek a felszíni viszonyokhoz képest vagy vízszintesek, vagy pedig eséssel ellátottak (Horisontalstück, Hangstück). A parcellák egyes csoportjai utakkal körülvett dűlőket képeznek s az egyes részeket egymástól elválasztó töltések a szükség szerint úgy vannak öntöző csatornákká átalakítva, hogy a vízszintes darabok tetszőleges, az esésben lévő darabok pedig a legmagasabb részükön egy-egy csőzsilip segítségével megöntözhetők legyenek. Természetes, hogy a lejtős parcellák nem tartották meg a természetes felszin esésviszonyait, mert ez sokszor igen kevéssé lett volna alkalmas a helyes öntözésre. Ezért a terület berendezése rendszerint igen nagy földmunkálattal járt és a töltésekhez, csatornákhoz szükséges föld megnyerésén kívül igyekeztek a lejtős darabokat a lehetőség szerint oly módon rendezni, hogy esésük a gyakorlat szerint szélső értékként bebizonyodott 1/ 10 0 — 1/ 5 0-et ne haladja túl. A területnek ilyen elvek alapján való idomítása legjobban kitűnik a lindenhofi általános idomítás (aptirungsplan) és a vele összefüggő talaj csövezés tervéből, mely előbbi a rétegvonalakat, nyomócsöveket, kiömlő szelepeket, dülő beosztást és lecsapoló árkokat is tartalmazván, teljes felvilágosítást ad azokról az elvekről, melyek szerint az idomítás történik. Az öntözött területek vízmentesítése Berlinben is talajcsövezéssel, illetve a talajcsövek vizeit felvevő nyilt árkokkal történik. A használt talajcsövek átmérője 2—6 hüvelyk között változik. A talajcsövezés kivitelére s az egyes táblák beosztására nézve a lindenhofi gazdaság 10—14. sz. dűlőjének idecsatolt talajcsövező terve nyújt felvilágosítást, mely a víz odavezetésére és elvezetésére minden adatot tartalmazván, teljes tájékozást szolgáltat a részletberendezés minden kérdésében, azért bővebb ismertetését mellőzöm. E tervből láthatólag a berlini öntözött területek talajcsövezésénél a nyilt lecsapoló árkok számának csekélyebb volta miatt már nem követhették azt a Breslauban elfogadott elvet, hogy minden szívócső vonalat lehetőleg köz-
