Vízügyi Közlemények, 1903 (17. füzet)
A biologikus szennyvíztisztító mód
163 Egészen másként áll azonban a dolog kisebb telepeknél, hol a csatornahálózat rövid ahhoz, hogy a darabos fekáliák, a főzelék- és zöldségrészek stb. elmorzsolódhassanak, vagy feloszoljanak. Ha ilyen vizet vezetünk az oxidáló testekre, a szűrők tetején az említett anyagokból rothadó réteg képződik, mely bűzös s hátráltatja az oxidáló test működését. Ilyen esetben a tározó medencze mellőzhetetlen. Vagyis az oxidáló rendszernek úgynevezett «Septink-Tank» változata, melynél tározó medenczéket alkalmaznak, kisebb telepeknél feltétlenül szükséges, nagyobb telepeknél pedig kívánatos. Hogy azonban nagy telepeknél mikor alkalmazzuk, erre a körülmények döntők. Bármily körülmények között létesítjük is a tározó medenczét, befedéséről a környék levegőjének tisztán tartása czéljából minden esetre czélszerű gondoskodni. Az oxidáló testeknek befedése nem szükséges, mert szagot nem fejlesztenek, teljesen bűzmentesek ; sőt nem is czélszerű, mert a testek szellőztetése a regenerálás folyamatára nézve elsőrendű fontosságú. Láttuk fentebb azt is, hogy az alacsony hőmérséklet sem befolyásolja a testek üzemképességét. Áttérve most már az oxidáló rendszernek közegészségügyi szempontból való méltatására, csak egy dolgot akarok kiemelni és hangsúlyozni : s ez a módszernek abbeli hátránya, hogy a mikroorganizmusokat nem pusztítja el. Rendkívül fontos ez a körülmény járvány esetén, mikor a szennyvíz az elpusztításnak makacsul ellenálló alsórendű lényeket tartalmaz s kórházaknál, hol mindig megvan annak a lehetősége, hogy a tisztított szennyvíz ragadós betegségek csíráival van fertőzve. Ilyen esetekben a már megtisztított szennyvíznek sterilizálása válik szükségessé. A szennyvízben normális körülmények között bennmaradó ártalmatlan és talán kevésbbé ártalmatlan csirák megsemmisítésére több ízben ajánlották azt a módot, hogy a tisztított vizet az ivóvízszűrőkhöz hasonló módon berendezett homokszűrőkön vezessük át, melyek a még be nem fejezett nitrifikácziót is teljessé teszik, vagy pedig vízesésekkel ellátott halastavakban vezessük, melybe algákat telepíthetünk s ezek a csírákat felfalják és maguk pedig a halak táplálékául szolgálnak. Röviden összefoglalva most már az oxidáló módszerről mondottakat, bármennyire sikerült is vele városi csatornavizeket ártalmatlanná tenni, alkalmazhatósága legalább nézetem szerint egyelőre csakis kisebb telepekre szorítkozhatik, miután a nagy telepek meglehetősen drágák és csak ott vannak helyükön, hol az öntözésre alkalmas terület nem áll rendelkezésre és az egyéb tisztogató módok vagy kevésbé kielégítők, vagy drágák. Hogy pedig egyszeres, vagy kétszeres szűrést, napi egyszeres, vagy többszörös töltést alkalmazunk-e, ez függ attól, milyen fokú tisztulást akarunk elérni, mibe kerül a különböző feltételeknek megfelelő telep berendező és üzemköltsége, mily összegbe kerül egy m 3, vagy a lakosság fejére évenkint eső vízmennyiség ártalmatlanná tétele. A módszer alkalmazása nagyon függ attól is, vájjon a szennyvíz nem tartalmazza-e olyan gyár vizeit, melyek a regeneráláskor a szerves élet kifejlődését megakadályozzák, vagy lehetetlenné teszik. Ha nincs rá mód, hogy az ilyen vizeket a tisztítás alá kerülőből kizárjuk, akkor a telep rendes terjedelem mellett csak nagyon hiányosan működhetvén, költségesebbre, sokkal nagyobbra készítendő, vagy pedig a módszer alkalmazása egyenesen kérdésessé válik. 11*
