Vízügyi Közlemények, 1903 (17. füzet)

A városi szennyvizek tisztítása

ID visszatartása, egyúttal következik, hogy az áteresztő képességnek bizonyos határát túlhaladni nem szabad, mert különben a szűrés túlgyorsan történik, s a pórusok között visszatartott anyagok mennyisége igen kevés lesz. Szükséges tehát, hogy a talajnak a víznyelő képessége mellett nagy vízkapacitása legyen, s hogy az oxidációt ne hátráltassa. Ebből a szempontból leginkább megfelelnek a porózus, könnyű homokos talajok, melyekben kevés agyag, vagy humusz van. Az ez irányban végzett kísérletek szerint a tőzeg-, mész-, agyag- és homoktalajok magatartása a következő : A vízben oldott állapotban lévő szerves anyagokat és természetesen az ammoniákot (szerves és ásványi) legjobban eltávolítja a homoktalaj, míg az agyag-, mész- és tőzegtalajok ebben a tekintetben fokozatosan csökkenő hatást mutatnak. Ugyanezen sorrend konstatálható a foszforsav lekötése tekintetében is, míg ellenben a kálit legkevésbbé köti le a mésztalaj, jobban a tőzeg-, még jobban az agyag- és legjobban a homoktalaj. A nátron lekötése legnagyobb a homoktalajnál és kisebb a mész-, tőzeg- és agyagtalajnál. Az ammóniák, illetve nitrogén tökéletesebb vagy kevésbé tökéletes átváltoztatásával összefügg a belőle keletkező salétromsav mennyisége s így a keletkezett salétromsavat tekintve, a sorrend éppen megfordítva következik, mint az ammóniákra, mert legtöbb salétromsav keletkezik a homok-, legkevesebb a tőzegtalajban. A kötött talajok tehát lehetőleg mellőzendők, mert bár finom likacsaik vannak, az említett feltételeknek nem felelnek meg s a mi nálunk a legrosszabb, a szünetelő használat mellett nagyon könnyen megrepednek, s akkor a szennyvizeket minden tisztítás nélkül nagy tömegben bocsátják keresztül a talajcsövekbe. Ha azonban a viszonyok olyanok, hogy alkalmas talaj egyáltalán nem áll rendelkezésre, de a talajcsövezéssel kapcsolatos öntözés útján való tisztogatás elől kitérni még sem lehet, akkor minél kötöttebb a talaj, annál nagyobb terület szükséges a tisztítás bizonyos fokának eléréséhez. Az előadottakból kitünőleg a mész-, de főként a tőzegtalajok is lehetőség szerint kerülendők, s ha alkalmazásuk elől kitérni még sem lehet, a homoktalajokhoz viszonyítva szintén nagyobb területre van szükség. 2. Legjobban biztosítja a czélt a talajnak időszakos használata. De hisz ez különben természetes. Láttuk ugyanis fentebb, hogy a tisztítás sikerét előmozdító tényezők mind olyanok, — kivéve a növényzetet — melyek a talaj pihenését feltételezik ; sőt a növények is, melyek különben tenyészetük idejében el is bírnak bizonyos vízmennyiséget, túlzott mértékben való öntözés mellett sínylődni fognak és sok esetben teljesen tönkremennek. Minden esetben kell időt adni a talajnak pihenésre, mert különben a levegő oxigénjének hatása nem érvényesülhet, a mikroorganizmusok csak tengődnek és teljes hatásukat nem fejthetik ki, a talajba kerülő szennyező anyagoknak nincsen alkalmuk az átalakulásra, a bomlásnak indult, de nem eléggé magas fokulag oxidált, hanem az átváltozásnak csekély fokán levő anyagok fölhalmozódnak, s bajt okoznak. Ha tehát a talajnak elegendő pihenőt nem engedünk, akkor a mikroorganizmusok hatása megszűnvén, az egész berendezés közönséges földszűrővé válik, melynek tisztító hatására az előadottakból következtetni lehet. 3. Nem szabad a szennyvíznek túlságosan koncentráltnak lenni, mert a nagyobb fokú telítettség a bomlást nemcsak hátráltatja, de esetleges túlterhelésnél