Vízügyi Közlemények, 1903 (17. füzet)

A városi szennyvizek gazdasági kezelése

vöröshagymánál 20.000—32.000 kg., kerekrépánál (rozs után vetve) 10.000— 40.COO, uborkánál 4000-40.000 kg., tormánál 40.000—80.000 kg., káposztánál 10.000—20.000 kg. hektáronként. Ez utóbbi helyen a rétek 640 márka, az uborka 600—7200 márka, a torma 16C0—3200 márka tiszta jövedelmet hoznak hektáronként. A mint tehát a fentebb közölt adatokból látható, a berlini eredmények nem valami fényesek s mindazokon a helyeken, a hol a birtok bérbe van adva, átlagban sokkal nagyobb eredményeket érnek el. Ezzel mintegy előtérbe lép annak a kérdése, hogy melyik rendszer helyesebb, az önkezelés-e, vagy a bérrendszer? A felelet nem nehéz és bármely oldalról mérlegeljük is a dolgot, a mérleg mindig a bérrendszer javára dől el különösen akkor, ha nem egy nagy, hanem minél több kisbérlőről van szó. Ezt meg fogom okolni. Világos ugyanis, hogy az öntözött gazdaságok csakis akkor feltétlenül sikeresek és nyereségesek, ha az üzem a lehető legintenzivebb, ha magas fokon álló kertészkedéssel a földet a szó szoros értelmében zsarolják és kényszerítik arra, hogy a nagy mennyiségben rája halmozott trágyaanyagokat a gazdaság részére hasznosítsa s azután ismét minél tökéletesebb mértékben alkalmas legyen újabb trágya felvételére. Ha most már egy várost tekintünk, úgy bármily előkelő és tudományosan képzett gyakorlati gazdák álljanak is élén, az intenziv kertészeti művelést akadályozza az adminisztráczió nehézkes és költséges volta és még az a körülmény, hogy a város vagyonát koczkáztatott módon felhasználni nem szabad. Ez az eset áll Berlinben is, habár ottan a kísérletezésre óriási összegeket fordítottak s velük kitűnő eredményeket is értek el, de tapasztalataikat érvényesíteni kellőleg nem tudják. A steglitzi öntözéseken Klein-Ziethenben már mindenesetre kedvezőbben kell, hogy álljon a mérleg — habár adatokat onnan nem kaphattam, — mert bár a város maga kezeli öntözéseit, a kezelés egyszerűbb. Sokkal kedvezőbben alakulnak a dolgok a bérrendszernél, hol a bérlő mint valóságos vállalkozó szerepel. De ha tekintetbe vesszük, hogy nagyobb terjedelmű öntözött birtok milyen óriási forgótőkét igényel, úgy könnyen belátható, hogy ritkán akad oly bérlő, kinek a nagy birtok egy tagban bérbeadható volna. A nagy forgó tőke szükségessége azután lenyomja a bérleti összeget, mint ezt pl. Breslauban láttuk, hol a jelenlegi bérlő az aránylag kis bérösszeg és a rendelkezésére álló nagy forgó tőke mellett egyre jobban vagyonosodik. Igaz ugyan, hogy nagy bérlő, vagy bérlők mellett a város óriási munkátó szabadul meg és összes tennivalója csak némi felügyeletre redukálódik, de mégsem ez a leghelyesebb értékesítő mód, hanem az, hogy a birtokot minél több kisbérlőre bízzák. Ugyanis minél kisebb a gazda, minél inkább vállalkozik csak annyira, a mit saját erejével, családtagjai segítségével fizetett munkaerő igénybe vétele nélkül tud megmunkálni, a munka eredménye annál jobb, a jövedelem annál több s annál nagyobb lesz a bér. S ha valaki azt gondolná, hogy a szegény ember bőrén ilyen módon gazdálkodva, lelketlenséget követ el, nagyon csalódik, mert az ilyen kis bérlők leginkább gyarapszanak s gazdagodásuk szemmel látható. Ennek pedig óriási szocziális jelentősége van, mi mellett egyéb jó oldalai sem kicsinylendők. A nagy közönség pl. a szennyvízzel öntözött veteményekkel