Vízügyi Közlemények, 1902 (16. füzet)
I. Farkas Kálmán kir. főmérnök jelentése brüsszeli tanulmányútjáról
Farkass Kálmán kir. főmérnök jelentése brüsszeli tanulmányútjáról. A nagymélt. földmívelésügyi minister úr az 1897. évi junius hó 23-án kelt 3795*2. sz. rendeletével kegyeskedett megbízni, hogy a brüsszeli nemzetközi kiállításnak a közegészségügyi mérnöki szakot felölelő részét tanulmányozván, róla jelentést tegyek. Ezen rendeletnek megfelelően jelentésemet a következőkben terjesztem elö. A brüsszeli nemzetközi kiállításon a közegészségügyi csoport három szakaszban nyert elhelyezést. Ezen csoportok közül a mérnöki szakot főleg a harmadik (C) csoport ölelte fel és így jelentésemben kizárólag vele foglalkozom. , Eme csoportban a városok és községek, valamint a lakások egészségügyére vonatkozó, többnyire belga származású Iervek és modelek voltak, melyek áttekintése közben tapasztaltam, hogy nélkülözzük náluk azt a pontosságot és körültekintő gondosságot, melyet mind a hazai, mind különösen a német ilynemű munkálatoknál megszoktunk. Úgy látszik, hogy belga szaktársainkat munkálataik tervezésénél leginkább az üzleti szellem vezette, mely abban nyilvánul, hogy a vízvezetékeket lehetőleg jövedelmező módon tervezik és a csatornázások tervezésénél a kiadásokat a legszűkebb mértékre szorítják. A mostani felfogás szerint ily müveknél első sorban a közegészségügyi szempontot kell figyelembe venni és csupán a közegészségügyi követelmények lehetőleg csekély befektetéssel való teljes kielégítése képezheti a tervező feladatát. A fent jellemzett munkálatok közül dicséretes kivételt képeztek a Brüsszel város külön pavillonjában kiállított brüsszei-városi vízvezetéki és csatornázó tervek, melyek ilynemű müvek legjobbjai közé sorakoznak Minthogy azonban ezekről a munkálatokról már az 1894-ik évi kiküldetésemről szóló jelentésemben részletesen megemlékeztem, azért ismertetésüket itt mellőzhetni vélem. A csoport kiállított tárgyairól szólva fel kell említenem Belgium térképét, a vízzel ellátott községek feltüntetésével. E térképen szembetűnő, hogy az ország délkeleti része, mely Belgium hegyvidékét foglalja