Vízügyi Közlemények, 1902 (16. füzet)

III. Hoffmann Károly kir. s. mérnök jelentése külföldi tanulmányútjáról

188 csapadékmennyiség 21.185 liter másodperczenkint, vagyis együttvéve 2273 liter. A csatornák számításánál pedig a szelvény teljes megtelését tételezték fel. A csatornaépítésnél alkalmazott anyagot illetőleg is mutatkozik eltérés, a mennyiben egyes városok kizárólag téglából és klinkerböl, mások pedig kizárólag betonból építik nagyobb szelvényű csatornáikat. A kisebb szelvényüek főleg köagyagcsövekböl épülnek. Ott, hol téglából és klinker­böl készített csatornák vannak, gyakran azzal érvelnek, hogy a beton a savak behatásának nem tud ellentállni, ennek hátránya eddig még nincsen bebizonyítva, mivel a csatornákba kerülő savat a csatornavíz neutrali­zálja; kivéve azt az esetet, midőn savakban dús gyári szennyvíz kerül lefolyásra. Csatornaöblítésre nagy esésű folyó mellett fekvő városok a folyó vizét használják, azonkívül az erre alkalmas patak, vagy tó vizét, hol ez sem áll rendelkezésre, ott vízvezetéki vizet alkalmaznak ezen czélra. A csatornavizeket a közelben elérhető legalkalmasabb vízfolyásba vezetik. A meddig ezen befogadó vízfolyás oly folyó, mely nagy víz­emésztésű és sebes folyású, addig a csatornavíz bevezetésével való megfertőzése, még a tűrhető határon belül marad és belőle veszély nem származik. Kis vízfolyásba a csatornavizek tisztítás nélkül való beveze­tése nagymérvű fertőzést idéz elő és a vízfolyás egy szakaszán tűrhetet­len állapotokat teremt. Ennél az oknál fogva Németországban már több helyen tapasztalható, hogy a csatornavizeket bevezetésük előtt tisztítás­nak vetik alá. Ezen müvelet, bármely eljárást alkalmazzanak is, igen költséges, mint a továbbiak is mutatják és belőle magyarázható, hogy csak a legsürgősebb esetekben rendelik el a csatornavizek tisztítását. Egyes városok a szennyvizeket kisebb vízfolyásokba vezetik tisztítás nélkül, egyedül azzal a megszorítással, hogy a fekáliákat nem engedik a csatornahálózatba, hanem gödrökben összegyűjtve kifuvarozással távolítják el. Ezek közé tartozik Stuttgart városa is, hol a fekáliák ki fuvarozását о ' a város önkezelésben végzi. Stuttgartban a csatornavizeket a Neckar folyóba vezetik, melynek vízemésztése száraz évszakban másodperczenkint csak 7 m 3, melyet több helyen duzzasztva, ipartelepek hajtására hasz­nálnak fel. Ezen két oknál íogva főleg a duzzasztó müvekre való tekin­tetből, miután ott nagymennyiségű lerakódás keletkezik, a fekáliák beve­zetését nem engedik meg. Az ürülékek gyűjtésére a házak vízáthatlan medenczékkel ellátottak, melyek tartalma legalább minden hónapban kifuvarozandó. A medenczék kiürítése légritkítással történik akként, hogy a kifuvarozásra szolgáló vashordóból a levegőt kis lokomobillal hajtott légszivattyú segélyével kiszívják, mi által a hordó a medencze tartalmát felszívja. Ha tekintetbe

Next

/
Oldalképek
Tartalom