Vízügyi Közlemények, 1902 (15. füzet)

II. Nádory Nándor műszaki tanácsos, Reök Iván kir. főmérnök és Tellyesniczky János kir. mérnök jelentése olaszországi tanulmányútjukról

69 A gátszakadásokat előidéző okok között leggyakoribb és legveszedelmesebb a szivárgás okozta töltés-elázás és szétmálás. Ez idézte elő 1896. évben a Renö folyó mentén, «Zeno Vecchiánáb bekövetkezett töltésszakadást; az itteni töltésszakaszt is alkalmunkvolt a helyszínen megtekinteni, s miután e szakadásra vonatkozólag részletes felvilágosító adatokat is nyertünk, érdekességénél fogva bátorkodunk ezeket bővebben ismertetni. A Renó folyó balparti töltésvonalának az a szakasza, hol a szakadás történt, átlag 1.0 m. vastag, iszapos, turfás altalajon épült, mely réteg alatt még egy, mintegy 11.0 m. vastag, igen apró szemcséjű futóhomok réteg is van (az olasz mérnökök «quorának» nevezik), mely talaj egyrészt rendkívül vízátbocsátó, másrészt azonban, különösen ha hoszszabb ideig van vízzel érintkezésben, tökéletesen átázik s folyós állapotba jut. E töltésszakasz gátkoronáján már 1893. évben észleltek erösebb hosszanti- s belőlük mindkét irányba kiágazó apróbb keresztrepedéseket. E jelenségek arra indították a vezető mérnököket, hogy e töltésszakaszt a mentett oldalon megerősítsék. Azonban a mily mértékben 15. és 10. ábra. Szakadás elfogásánál épített töltés keresztmetszete és föliilnézete.