Vízügyi Közlemények, 1902 (15. füzet)

II. Nádory Nándor műszaki tanácsos, Reök Iván kir. főmérnök és Tellyesniczky János kir. mérnök jelentése olaszországi tanulmányútjukról

64 g) A szádfalak. Ezeket gyakran alkalmazzák partbiztosításra oly helyeken, a hol közel a töltésekhez szakadozó partok vannak. A czölöpöket négyszögletesre megfaragva, szorosan egymás mellé verik le. Erre oly hosszú czölöpöket használnak, hogy a szádfal az omlópart okozta nyomásnak ellentállni tudjon és igy a partcsuszást megakadályozza. Néha nem szorosan egymás mellé, hanem egymástól 40—50 cm. távolságban verik le a gömbölyű fákból előállított, czölöpöket, felső végeiket foglaló fára megerősítik és a czölöpsor és az omlópart közti térséget rőzsével, vagy a vízfolyásra merőlegesen elhelyezett rözsehengerekkel töltik ki. h) Az iszapfogók. Oly helyeken, a hol a töltések közel a folyó partja mellett vannak tehát előttük csak keskeny és mélyen fekvő hullámtér terül el (froldo), ennek felmagasítása czéljából a töltés mentén iszapfogókat építenek. A töltés lábától csekély távolságban és vele párhuzamosan egy sor élő fűzfavesszőt állítanak fel közel egymáshoz és őket ugyancsak élő, de vékonyabb fűzfavesszőkkel kosármódra befonják. Ettől bizonyos távolságokban az előbbivel egyenlő szerkezetű sövényeket építenek egészen a folyó partjáig, vagy a töltésig. A folyásában hátráltatott árvíz a sövények közti területeket gyorsan felsankolja. i) A filzesítés. Az előtér befásítása ép úgy, mint nálunk, fiatal, egészen friss vágású, sűrűn egymás mellé elhelyezett füzfaültetvényekkel történik. Ezek is nagyban elősegítik a sankolást. k) A kőhányások. Nagy becsben áll Olaszországban a szakadozó partoknak köhánvással való biztosítása, melynek jelenleg minden más rendszer fölött elsőbbsége van, különösen oly helyeken, a hol kö^el a parthoz nagy mélységek és belőle eredő örvények vannak, a melyek a partokat szakítják és igy a közeli töltéseket is veszélyeztetik. A köhányásra azonban nem vizhordta kavicsot, hanem nála sokkal nagyobb mértékű terméskövet használnak Ha a part alakja elég szabályos és lejtője nem túlságosan meredek, ez esetben közvetetlenül a part oldalára helyezik a köhányást, körülbelül 1.50 m. vastag rétegben és a középvíz fölé egy, — egész két méter magasságig. Ha azonban a part nagyon meredek és rendezetlen, ez esetben először rendes alakot kell a partnak adni, mert nélküle túlságosan sok köre lenne szükség. Ezért először lenyesik-a partot, hogy rendes rézsűje legyen;