Vízügyi Közlemények, 1898 (13. füzet)

Részletes adatok az 1896. évi miniszteri jelentéshez a vizügyekről

41 A felvételek előhaladását különösen akadályozták a Morva folyó alsó szakaszán huzamos ideig tartó magas vízállások, miért is a Morva­szabályozási m. kir. kirendeltség, a Morva folyó alsó részéből csak 60.5 km. hosszú szakaszt vehetett fel, ugv, hogy bizonyos tekintetben 1897, évben lesznek a jelen felvételek még kiegészitendők. A külső munkáknak az 1896. év téli hónapjaiban történt feldolgo­zása által azonban sikerülend a Morvaszab. m. kir. kirendeltségnek az osztrák es. kir. kirendeltség munkaelőhaladásával lépést tartva, a rész­letes felvételi munkálatokat egvidőben, vagyis 1897. évközepére befejezni. A Dimburg községnél létesitendő partvéclezet és körtöltés érclekében meg­indított tárgyalások még ez évben is elhúzódtak, minek folytán a szóban forgó munkálatok megkezdhetők nem voltak. 3. Lajtha. A Lajtha-Ujfalunál végrehajtandó mederrendezési tervet a pozsonyi m. kir. folyammérnöki hivatal elkészítette, ennek foganatosítása azonban az érdekeltség hozzájárulásától függ. 4. A Vág. A Vág folyónál 1896. évben, részint államköltségen, részint állam­segély és érdekeltségi hozzájárulás mellett a következő munkák hajtattak végre : 1. A Lédecz-Rovnya között 1894. évben megkezdett és 1895., illetve 1896. évben is a lédeczi uradalom által házilag folytatott mederrende­zések rőzsemüvel oly mérvben létesíttettek, hogy ezen munkák Vs-ad ériéke után nevezett uradalom, Trencsén vármegye alispánjának a jelzett czélra rendelkezésre bocsátott 6000 frt államsegélyből 906 frt 55 krt hozott érclembe. Tekintetbe véve az 1895. évben létesített munkák után kifizetett 1565 frt államsegélyt, ez ideig összesen 2471 frt 55 kr. lett a 6000 frt államsegélyből felhasználva. 2, Trencsén vármegyében az 1894. évi junius havi árvízkor meg­rongált partvédezetekre utalványozott 26.461 frt 68 kr. államsegélyből, érdekeltségi hozzájárulással, 1896-ik évben a következő községeknél végeztettek helyreállítási munkálatok és pedig: Apáti, Miloch, Kis­Bittse, Alsó-Hricsó, Vágbesztercze, Podhrágy, Predmér és Strázsó köz­ségeknél, hol a jelzett czélra 5116 m 3 kő lett beépítve s melyhez

Next

/
Oldalképek
Tartalom