Vízügyi Közlemények, 1898 (13. füzet)
A Szamos bal- és jobbparti vidék, nemkülönben Szatmár-Németi szabad királyi város érdekében tervezett munkálatok ismertetése
435 tűzött ki a legjobb tervezetre, mely szerint a fővárost leghelyesebben meglehetne védeni az árviz ellen. Ezen pályázat eredménye az volt, hogy az akkori tekintélyes szakerők egyhangúlag kimondották, hogy első sorban a Duna medre a főváros alatt rendbe hozandó, másodsorban azonban a partok felemelendők és az akkori Pest város körgáttal látandó el. A Duna medrének rendezése nagy összegeket kivánt volna, melyek akkor nem állottak rendelkezésre, tehát az elodázva lett, hanem a partokat emelvén fel és épitették fel azt a töltést, mely a Margit-hidtól az osztrák-magyar államvasutig terjed, továbbá a váczi kis körúton és a Fuchs-kaszárnyánál emeltek egy-egy töltést. A 48-as idők és az ezen idő után bekövetkezett politikai viszonyok folytán a Duna-szabályozás ügye elcsendesült. A koronázás után azonban a magyar kormány e kérdést ismét felelevenitette, a mire különös okul szolgált a 70-es években bekövetkezett árviz, mely a fővárost ismét fenyegette. Akkor létesült a 24 milliós nyeremény-kölcsön az 1871 : X. t.-cz. alapján, mely kölcsönből be volt váltandó a lánczhid, kikellett épiteni a Margit-hiclat, a Sugár-utat és szabályozni kellett a Dunát. A szabályozási terveket bold. Mihálik János min. tan. készitette el, melyek szerint a munkálatok 18 milliót igényeltek volna. Miután igy a 24 milliónak legnagyobb részét a Duna-szabályozás vette volna igénybe, le kellett szállitani az összeget l xk millióra. Ebből is majdnem 4 milliót vett igénybe a rakpartok épitése, melyek inkább kereskedelmi és szépészeti, mint szabályozási szempontból épültek. Tulaj donképeni szabályozás csakis a Margit-sziget és a mostani vasúti hid körül történt. Mikor a tervezet kész volt, be lettek hiva külföldi mérnökök is és a legelső, a mi megbeszélés tárgyát képezte, a normális szelvény volt. A bécsi szakértők a 370 m. széles szelvényt kevésnek találták és hivatkoztak a bécsire, mely épp oly széles, daczára annak, hogy a Lajtha, Morva, Vág, Rába, Ipoly és Garam csak később folyik a Dunába. A magyar mérnökök azonban hivatkoztak a lánczhid-szelvényre, mely már a 40-es évek óta fennáll és soha bajt nem okozott. Ennek következtében belenyugodtak a bécsiek is és a szelvény meg lett tartva a fővárosi Dunarész alapjául és mint a tények mutatják, jól lett az választva, holott a bécsi szelvény nem oly sikerültnek mondható, mert az túlságosan szélesnek bizonyult. A fővárosi Dunarész szabályozásánál a főelv az volt, hogy a soroksári ág elzárassék. Ez még is történt. Ezen intézkedést minden külföldi mérnök helyeselte is és helyesnek bizonyult az a gyakorlatban is, mivel azóta a nagyobb bajok el is multak. 27*
