Vízügyi Közlemények, 1898 (13. füzet)
A Szamos bal- és jobbparti vidék, nemkülönben Szatmár-Németi szabad királyi város érdekében tervezett munkálatok ismertetése
385 Gyula, Lisznyai Damo Tihamér és Wallandt Ernő vettek részt. A tanács az előterjesztést általánosságban a tárgyalás alapjául elfogadja. 5. Az általános vita berekesztése után Bethlen András gróf minister sajnálatát fejezi ki, hogy a tanácskozásban tovább részt nem vehet és : 5i az elnöki széket az államtitkárnak adja át. Államtitkár az előterjesztés részié- tes tárgyalásának sorrendjére nézve kimondja, hogy az folyammérnöki hivatalonként és ezen hivatalok keretében kijelölt szakaszonkint ejtendő meg. Tudomásul vétetett. Elnök felhivása alapján Fekete Zsigmond, osztálytanácsos mint előadó ismerteti a felsőduna szabályozásánál eddig elért eredményeket és a komáromi folyammérnöki hivatal kezelése alatt álló Duna-Radvány — Nagymaros közötti szakaszon tervezett munkálatokat. Az ismertetés befejeztével kifejlődött vita után, melyben a mellékelt napló tanúsága szerint Gallacz János, Bii'ó Elek, Kvassay Jenő, Lisznyai Damo Tihamér, Kovács Sebestyén Aladár, Meiszner Ernő, Zsák Hugó, Wallandt Ernő, és az államtitkár vettek részt; — elnök az idő előre haladt voltára való tekintettel az ülést bezárja és a tanácskozás. folytatását 1894. évi márczíus hó 13-án délután 4 órára tűzi ki. Kmf. Miklós Ödön, Bulyovszky János, elnök. t " • j°gY z öHitelesítik : Klimm Mihály, Bíró Elek. 29