Vízügyi Közlemények, 1898 (13. füzet)
A földmivelésügyi magyar királyi minister 1896. évi a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről
32 tekinthető, hogy a törvény a mellékfolyások és kisebb vizekre nézve is érvényesíttessék. A halászat ügyének fejlesztése érdekében, ily módon felszaporodott teendők ellátása szükségessé tette az ezen ügykörrel foglalkozó szakközegek számának egy mérnökkel való szaporítását, mi a törvényhozás engedélye folytán, az év folyamán tényleg megtörtént. A magán-tevékenység támogatásául a lefolyt évben 1,200.000 darab közönséges- és szivárvány-pisztrángikra, tovább 5,000.000 fogas-süllőikra osztatott szét díjtalanul. Ez az utóbbi szám az előző évihez képest nagyon csekély, oka azonban abban található, hogy több ikrát lehetetlen volt beszerezni. Gondoskodtam azonban az iránt, hogy jövőben csakis hazai telepek igénybevételével, a szükséges mennyiség rendelkezésre álljon, mi által lassankint egy egészen uj kereskedelmi ág meghonosítását is, előmozdítani kívánom. A pisztrángikrákból 30 fél nyert segélyt, a süllőikrákból pedig 1,650.000 darab a Balatonba, 2,625.000 darab a Dunába és Ferencz-csatornába és 725.000 darab a Tiszába s a vele kapcsolatos magán-vizekre helyeztetett el. Az országban ezidőszerint 15 ponty- és süllő-tenyésztést folytató tógazdaság van ; a hegyi vizek benépesítésére pedig 47 pisztráng-költőtelep működik. Az eddig megalakult halászati társulatok a következő táblázatban vannak felsorolva: Vizterületének kig a naiaszati tarsuiat terjedése N Ш katasztrális hosszО С/2 neve székhelye hold kilométer 1 Balatoni halászati társulat ... ... Keszthely 107 361 2 Velenczei halászati társulat ... _ . _ ... ... Székesfehérvár 3 967 — 3 Branyiszkói halászati társulat... . . ... ... ... Szepes-Váralja — 11 " 2 4 Dévény—nagy-bodaki halászati-társulat ... ... Pozsony 2 000 — 5 Győrvidéki halászati társulat ... ... ... ... ... Győr 5 726 — 6 Komáromi halászati-társulat ... .. Komárom 4 049 — 7 Érd—Dunaegyházi halászati társulat... ... . . Adony 8 514 — 8 Dunaföldvár—bátyai halászati társulat ... ... Kalocsa • 7 334 — 9 Fájsz—battai halászati társulat ... — ... ... Szegzárd 6 324 — 10 Dunaszekcső—drávatoroki halászati társulat Mohács 9 722 — И Ferencz-csatornai érdekeltek halászati társulat Zombor 2 422 — 12 Soroksári Dunaági halászati társulat ... Báczkeve 2 664 — 13 Zátony—nagy-zigándi halászati társulat __ ... Király-Helmecz 1 936 — 14 Liptómegyei vágvizi halászati társulat ... ... Liptó-Szent-Miklós 556 — Összesen ... ... 162 575 11-2