Vízügyi Közlemények, 1898 (13. füzet)

Az 1897. évi állami költségvetés vizügyi része. Indokolás

201 Újpest felett a nyári gáton támadt szakadás folytán az ottani rét és egy pár ház került vizbe. A Csepelsziget egy részén nyúlgátakkal védekeztek, a magas viz azonban azoknak egy részét elsodorta, minek folytán mintegy 4000 hold öntetett el és Makád, valamint Becse községek többi részét, valamint az ártér egy részét is, megfeszített védekezéssel sikerült megmenteni. A Duna alsóbb részén, Baja felett a koppányi magángát szakadt át, minek folytán mintegy 2000 hold öntetett el és a kiömlött víz Baja város alá érkezve, a mélyebb fekvésű külvárosokban mintegy 100 ház vizbe került. A mentési munkálatok itt is a legkiterjedtebb módon foganatba vétettek. Baja város többi részét, miután az magaslaton fekszik, veszedelem nem fenyegette. Baján a Ferencz-csatorna Deák Ferencz-zsilipjénél az oldalbeeresztő egyik kapuja a nagy víznyomás következtében augusztus 10-én beszakadt és ennek következtében a tápcsatornába betódult árviz a mintegy 35.000 holdas Margittaszigetet az elöntés veszélyével fenyegette. A szük­séges véd- és óvóintézkedések végett a helyszínére azonnal ministeri biztost és tapasztalt műszaki közegeket küldtem ki, a kiknek sikerült is ezen szakadást már augusztus hó 14-én, még mielőtt a sziget nagyobb részét a viz elöntötte volna, elfogni. A zsilipkapu-szakadás folytán 8200 hold szigetterület és Szeremle községben a hullám-téren fekvő mintegy 30—40 ház került vizbe. Mohácson alul a még csak folyó évben hivatalból alakított monostor­szegh-apatini-társulat úgynevezett kucskai öblözetének gyenge méretű töltése szakadt át és a kitóduló árviz mintegy 2500 holdat árasztott el. Intézkedtem, hogy egyes töltésvonalakra, melyek nagyobb veszély­nek voltak kitéve, állami szakközegek a védelemnél való közreműködés végett kimenjenek; Mohács község, valamint a plávna-bukini öblözet védelmére pedig ministeri biztosokat neveztem ki. Augusztus hó 13-án este a Frigyes főherczeg Ö Fenségének ura­dalma által jól gondozott kölked-darázsi töltés-szakasz a boki erdő mellett mintegy 120 méter hosszában átszakadt. A betódult árviz a régi holt Dunán ál, egyrészről Kölkecl és Mohács községeket fenyegette, mely veszedelemnek azonban a Kölkeden rögtönözve épitett nyúlgátak eme­lése által eleje vétetett. Baranya vármegye alispánjának jelentése szerint a most emiitett töltésszakadás következtében a főherczegi uradalmi terü­letből mintegy 8000 hold, Darázs, Herczeg, Márok, Izsép, Dályok és Kölked községekben pedig mintegy 5000 hold öntetett el. Ezen kivül

Next

/
Oldalképek
Tartalom