Vízügyi Közlemények, 1897 (12. füzet)
A földmivelésügyi m. kir. minister 1894. évi a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről
2 A halászat fellendülése, melynek támogatása az állam kiválóbb gondoskodásának is tárgya, az ujabban alakult halászati társulatoktól várható. I. Állami munkálatok. Az állami vizimunkálatok végrehajtásának berendezésénél előnyös változás lépett életbe az 1894. évben abból a szempontból, hogy a vizimunkálatoknak rovatonként való engedélyezése a helyes végrehajtás és a tényleges szükség szempontjából meg lett változtatva és az egész beruházási adomány költségvetésileg átalányösszegben irányoztatott elö. A vizszabályozások természetéből folyik ugyanis, hogy ha valamely ponton baj vagy veszély jelentkezik, az nem marad meg hosszabb ideig ugyanoly állapotban, hanem igen gyakran rövid idő alatt tetemesen fokozódik. Az állami költségvetések megállapithatása szempontjából az egyes folyammérnöki hivatalok a következő évben végrehajtandó munkálatok terveit és költségvetéseit már az előző év április havában tartoztak felterjeszteni, hogy pedig ezt tehessék, a felvételeket legalább is a megelőző év őszén kellett végezniök, — igy tehát a felvétel és végrehajtás között az eddigi rendszer mellett a legjobb esetben is két év, vagy esetleg más, sürgősebb munkálatok okozta elodázás miatt több idő is eltelt s ez alatt a helyzet nem ritkán teljesen megváltozott. Ez az oka, hogy a vizügyi hitel a rovatonként való engedélyezési rendszer mellett igen gyakran nem volt megtartható. További nehézség állott fenn a részben is, hogy az egyes rovatokon elért megtakarításokat nem lehetett a vizimunkálatok más rovatainál felhasználni. Azonban a vizimunkálatok szempontjából az volt a legnagyobb hátránya a rovatonkint való hitelengedélyezésnek, hogy lehetetlenné tette a preventiv intézkedéseket és hogy a költségadomány ott használtassék fel, a hol arra a legnagyobb szükség van. Igen gyakran oly mederváltozás vagy elfajulás, melyet kellő időben csekély költséggel meg lehetett volna akadályozni, később többszörös költséget igénylő munkát tett szükségessé. A törvényhozás, méltányolva a költségvetés indokolásában kifejtett eme szempontokat, elfogadta az átalányrendszert és ezzel nagyon előmozditotta az állami munkálatok végrehajtásának helyes berendezését. Az 1894. évben az 5,194.000 frtnyi beruházási átalány terhére az egyes folyókon a következő munkálatok kerültek végrehajtás alá :