Vízügyi Közlemények, 1893 (7. füzet)

A földmivelésügyi m. kir. minister 1892. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről

64 A társulati védművek fentartási költségei, beleértve az őrházak bútorozását, a zsilipek kezelését s a heremagvetést 3.008 frt 93 krt igényeltek, az igazgatási költségek pedig 6.160 frtot tettek ki. A mult évben a társulat védvonalán árvédelemre szükség nem volt. 16. Az uj szeged-vedresházi ár mentesitő-társulat az 1891. évben vállalat utján foganatba vett töltés felmagasitási és szé­lesbitési munkálatokat 1892. évben 27.235 frt 77 kr. költséggel befejezte. A társulati védművek fentartására 459 frt 86 kr., igazgatási költ­ségekre 1.500 frtot forditott. A 1892. év folyamán ár védelem nem volt. 17. A felső-torontáli ármentesitő-társulat védtöltéseinek a megállapított szabványméretekre való kiépítését folytatta, s házi kezelés mellett a védtöltésekbe 877.992 т ъ földanyagot 214.558 fit 4 kr. költséggel építette be, a még hátralevő töltés felemelési és erősítési munkálatok 1893. évben fognak befejeztetni. Megkezdette a kerektói zsilip építését szintén házi kezelésben s erre, valamint a tisza-szent-miklósi zsilip kamrájának bevakolására 11.043 frt 5 kr. költséget forditott. A szakadó partok mentén elvonuló védtöltések biztosítása érdeké­ben létesített partvédmüvek kiegészítése s egyes ujaknak építése 1892. évben összesen 28.734 frt 39 kr költségbe került; az őrházak és gát­biztosi lakok átalakítása 7495 frt 53 kr, a telefon-hálózat folytatólagos kiépítése pedig 12.297 frt költséget igényelt. A társulat által eszközölt kisajátítások költsége 38.625 frt 01 krt tett ki. A Maros folyó mentén 1892. évben védekezés szüksége nem for­gott fenn, a Tisza mentén azonban a viz kevés kivétellel a töltés lábához ért s helyenkint szükség volt a részben friss töltésrézsűt a hullám­verés ellen megvédeni; az árvédelem összes költségei 6113 frt 44 krra rúgtak. A gát fentartási költségek 28.832 frt 29 krt tettek ki, a mely összegből a személyzet illetményeire 203 25 frt 38 kr, a dologi kiadá­sokra pedig 8506 frt 91 kr esik. 18. A bácsi-tiszai ármentesitő társulat az 1892. év folyamán az összes zentai és az 5600 f. m.-nél fekvő moholi gátőr­telepek környékének feltöltését, nemkülönben a zentai határnál a töl­tés 3100 f. m.-nél egy útátjárónak kiépítését vállalati uton teljesítette összesen 14*241.44 m 3 földmozditással és 4380 frt 97 krnyi költséggel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom