Vízügyi Közlemények, 1893 (7. füzet)

A földmivelésügyi m. kir. minister 1892. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről

148 kanyar, mely munkálatokon kivül még két átmetszés készült a meg­felelő müépitményekkel együtt, mely munkálatok segélyével a Duna iránya ott is véglegesítve lett. Ezeken kivül Pozsony alatt Lettenhau­fennél a meder-fejlődés érdekében partleásás, egy oldalág elzárása és még két müépitmény megkezdése eszközöltetett és a Dévény—Pozsony közötti szakaszon a végleges rendezés két nagyobb müépitmény meg­kezdésével s a Dévénynyel szemközti partbiztositás kőhányásának folytatásával megkezdetett. Ezen kivül a pozsonyi állandó hid alatt, tekintettel a város forgalmi érdekeire, rendes kőburkolattal ellátott kőpart létesíttetett a mögötte levő mélyedések feltöltésével együtt, mely munkálatok még folytatást igényelnek. A Medve községnél levő kompközlekedés iránya az uj szabályo­zással változást szenvedvén, annak biztosítása végett a szükséges terv elkészült s ez Györ vármegye törvényhatóságával és más érdekeltekkel letárgyaltatott ugy, hogy az uj komputhoz szükséges parti ut és feljárók építése az 1893. évi munkaprogramba már felvehető volt. Az 1893. évben a vajkasülyi, szap-nagybajcsi szakaszokon szük­séges kiegészítéseken az előző években létesitelt összes műépitmények fentartásán kivül folytattatik, a Dévény és Pozsony közötti folyamsza­kasz rendezése. Egészen uj munka Pozsony alatt a horvátjárfalusi szakasz szabályozása egy nagy átmetszéssel és az igen éles kanyar elzárásával. E szakasz rendezése az általános tervtől eltérően vitetik keresztül és pedig azért, mert 1886. év óta több jégzajlásnál bebizo­nyult, hogy az említett kanyarban a jég mindig megtorlódik elején pedig kis vízállásnál a mozgó kavics, habár csak ideiglenesen, a hajózást nehezítő gázlókat okoz. Az uj irányú vezetésre a tanulmányok még 1892. évben tétettek meg, melyek alapján Dévénytől Oroszvárigaz általános tervben megállapított szabványos szélesség 300 méterre helyesbittetett. Mindezek szerint az 1893. év végéig a felső Duna szabályozásán át a meder véglegesítése be lesz fejezve Dévénytől Szögyéig, a régi folyam­irányban 92, a szabályozott irányban 8Г57 kilométer hosszban, hol a következő években már csak fentartások, kiegészítések fognak teljesít­tetni. Ezeken kivül a műépitmények egy részénél a kőburkolatok és kőkirakatok lesznek elkészítendők. Ezeket ugyanis költségkímélések végett véglegesen csak akkor lehet elkészíteni, midőn a mederfejlődés annyira előrehaladt, hogy a műépitményekben nagyobb rogyások és csúszásoktól már nem lehet tartani, a melyek az idő előtt elkészített burkolatok és kirakatok fentartási és helyreállítási munkálatait külön­ben igen szaporítanák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom