Vízügyi Közlemények, 1893 (7. füzet)

A földmivelésügyi m. kir. minister 1892. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről

11 1. a Puchó-Illava közti szakaszon előforduló partrongálások és mederelfajulások megszüntetésére ; 4 az államsegélylyel létesitett szentkereszt-vieszkai és a vágszer-. dahelyi partbiztositások helyreállítására és meghosszabbítására; 3. Szokolczánál az elfajult meder rendezésére s végül 4. a Vág-Duna u. n. csöngői kanyarjának átvágására. Ezen tervezetek közül eddig csak a szent-kereszt-vieszkai és vág­szerdahelyi partbiztositásokra vonatkozó lett munkába véve, a többi azonban csak a jövőben lesz foganatosítható, mivel ezen tervek egy­részt hosszabb tárgyalást igényelnek, másrészt a megvalósításukra a kellő összeg rendelkezésre nem áll. A már két év előtt elkészült rákotai és farkasdi átmetszésekre a felülvizsgálat alapján 1892-ben még 10.000 frt lett kifizetve. 3. A Morva. Az elrendelt egységes szabályozási terv elkészítéséhez szükséges adatok a lefolyt 1892. évben összegyűjtettek s most már az általános terv is annyira elkészült, hogy az még az 1893. év derekán elbírál­ható, és ennek megtörténte után a közös tárgyalások Ausztriával meg­indíthatok lesznek Magasfalu és a rajta keresztül vonuló törvényhatósági ut a Morva által annyira ostromolva volt, hogy ott egy partbiztositási mű elkészí­tése vált szükségessé, mely építés a mult évben vette kezdetét s a leg­rövidebb idő alatt befezést fog nyerni. Mintegy 17.000 frtba kerülő költsége állami segélyből fedeztetik. 4. A Lajta. A Lajtán az országos határ kiigazítással kapcsolatos mederrende­zés czéljából a mult évben felvétel eszközöltetett és ennek alapján a Lajta-Porvány és Német-Prodersdorf községek határában elvonuló sza­kasz szabályozására terv is készült, mely munka kivitele végett azon­ban még tárgyalások vannak folyamatban. 5. A Garam. A Garam Tolmácstól Csattáig felvétetett s a megfelelő szabályozási terv a legközelebbi időben el fog készülni. Hogy ezentúl ezen folyó

Next

/
Oldalképek
Tartalom