Vízügyi Közlemények, 1891 (3. füzet)

XVI. A Tisza halászata

148 szék az alattuk levő jégtáblát és midőn ez megtörtént, a csolnak sajátszerű módon való ide-oda himbálásával útnak inditották az elválasztott jégdarabokat. Vékonyabb, 6—10 cm. vastagságú jégrétegnél, egyetlen ily roham segélyével több száz négyszögméter kiterjedésű jégtáblával eltudtak bánni. Vastagabb jégtáblánál azonban a dynamit használata nem volt elkerülhető és itt a csolnakok használata csakis a már kirobbantott daraboknak az előbbi módon való eltávolitására szorítkozott, öt ily csolnakot alkalmaztak állandóan. A második mód egy vontató gőzös alkalmazásában állott, a melynek elejére ék alakban képezett vaspánczél volt erősítve. Ez is csak dynamittal már szétrobbantott tömbök eltávolitására szolgált, hasonló módon, mint az előbb leirt csolnakok. A teljes gőzerővel haladó gőzös ugyanis mélyen vágódott bele a meglazított tömegbe és lehetővé tette annak darabonkint való útnak indítását. Ezen gőzös két-három méterig menő vastagságú rétegnél jó szolgálatot tett ugyan, de mivel az erőtetett igénybevétel miatt folyton jelentékeny sérüléseket szenvedett: felhagytak erre a czélra való használatával és azontúl csak tutajok vontatására szolgált. A harmadik mód, a mely az alkalmazottak közt első sorban bir fontossággal, a dynamittal való robbantás, a melynél a következőképen jártak el Köralakú sorban 10—12 lyukat vágtak a jégbe, a melyek 25 méter hosszú és 6—8 méter széles területet foglaltak maguk közé. Ezekbe helyezték el a töltéseket, ugy mint a 3. ábra mutatja. Egy-egy töltés két első minőségű dynamitot tartalmazó töltényből állt és egy-két méter hosszú gyújtó zsinórral együtt egy botra volt kötve, a melynek segélyével a lyukba lebocsátották, a melyet azután egy jégdarabbal födtek be. A felrobbantás valamennyinél egyszerre történt, a szétvált jégtömeget pedig részint emelő rudakkal, részint csolnakok és a vontató gőzös segélyével úsztatták tova. A mint a csatornával kellőleg előre haladtak, megkezdték a tutajok eltávolítását is. Azonban a Lyon alá szállításról le kellett tenni, mert alsó felületükre oly vastag — egész két méterig menő — jégréteg volt fagyva, mely miatt még a folyó sodrában is megfeneklettek. Megelégedtek tehát azzal, hogy a közeli Les Mûriers kikötőben, egyetlen sort képezve belülők, a parthoz kötötték őket, azt remélvén, hogy majd a a megindult jégzajlás, egyfelől a nyilt csatorna, másfelől a tutajok eltérítő hatása alatt, meg fogja kímélni az utóbbiakat. Ez a remény azonban egyáltalában nem teljesült, mert január 3-ikán, egy váratlanul beállott árvíz folytán a Lyon-Vaise-i állomástól a Barbe-szigetig terjedő egész jégmező egyszerre megindult, elpusztítva a szó teljes értelmében mindent, a mit útjában talált. A két parton húzódó vontató utakat több méter magasságú jégtömbökkel szórta tele. Ezer darabra törte a hajókat és a parthoz kötött talpakat, czölöpjeiket pedig elmetszette; a legerősebb köteleket gyönge fonalak módjára szakgatta szét. Egyszersmind valamennyi tutajt magával ragadván, folyton növekvő gyorsasággal vitte őket lefelé a Lyon belsejében fekvő hidakhoz, többékevésbé eltömvén azok nyílásait az összevissza keveredett tutajokkal, részben pedig szétzúzván ezeket az útban álló hidpilléreken. — 800 méternyi ut után azonban — a melyhez még január 7-ikén egy kisebb mérvű zajlás is járult, megállott az úszó jégtömeg, fennakadva a Vaise-i állomás melletti mederszorulatban. A tutajok elszállítása körül tervezett eljárás tehát nem sikerült ugyan teljesen, de annyi még is elérhető volt, hogy miután a tutajok a partra egyetlen sorban voltak kikötve és ily helyzetükben ragadta el őket a zajlás, nem dugták el a hidakat oly mértékben, mint 1875-ben, mert egy-egy híd előtt alig volt 8—10 tutajnál több, mig a mondott évben a ßerini hídnál fennakadt tutajok — összesen 40 drb — 500 m. hosszú torlaszt képezvén, teljesen eltömiték a híd nyílásait. Ezek után mindenekelőtt az eldugult hidaknak, melyek számszerint négyen voltak.