Vízügyi Közlemények, 1891 (3. füzet)

XII. A Tisza mellékfolyói és a talajjavitási munkálatok

99 ban fel volt tartóztatva, a hegyek lábánál terült szét és mintegy 300.000 holdat elöntve lassan húzódott Zemplén felé és táplálta a Bodrogot, addig a társulatok, törvényhatóságok és egyes latifundiumok tulajdonosai által a 40-es és ötvenes évek elején a hegyek tövétől kiindulva kiásott átvágások, és kiterjedt töltésezések a folyók szabad árterét mintegy harmadára szállították le. A nyilt árterek kisebbítése és a malomgátak levágatása folytán a mellék­folyók vizeiket gyorsan vezetik le Zemplénhez — és hirtelen, rövid egy­másután bekövetkező, sőt egybevágó culminátióval szöktették fel a vízszint az utóbbi években elég sajnosan tapasztalt magasságra, a mely annál jelen­tékenyebb, minél kevésbé áll arányban ma a Bodrog vízlevezető képessége, a mellékfolyók által Zemplénhez lezúdított vizek mennyiségével. A Bodrog folyón, mint már emlitve volt Vásárhelyi 12 átvágást tervezett, mig Paleocapa egyet sem. A Tisza-szabályozással kapcsolatosan a Bodrog átvágásait is megállapították és azokat 1863-tól kezdve mai napig részben ki is ásták. Az átvágásokra vonatkozó adatokat a következő táblázat mutatja:

Next

/
Oldalképek
Tartalom