Vízügyi Közlemények, 1890 (2. füzet)

VI. A tervezett ármentesités ismertetése

84 Lényeges előhaladást képezne azonban az, ha az elárasztás ezen nyers és elégtelen működése szabályoztatnék az által, hogy a kiömlött áradat szétterjedésének gát vettetnék, e mellett pedig a vízelvonás a szükséges helyeken — és mérettel mesterségesen fokoztatnék. Továbbá az alkalmas területek kikeresése segélyével, az elárasztás csak a szigorú szükség szerinti kiterjedésre csökken­tetnék, a vízkivétel és visszaterelés közti viszony pedig szabályoz­tatván az árvizvezető medreknek juttatott feladat a lehetőségig megkönnyittetnék ; mely müveletekhez természetszerűleg azon köve­telmény kielégítése is sorakozna, hogy az összesség javára ily szolgalommal terhelt térségek, holt és elveszett tőkét ne képezzenek, hanem czélirányos berendezéssel gyümölcsöző müvelésük lehetővé tétessék: ez által tehát, az ármentesítés összes költségei a lehető minimumra apasztassanak. A most javasolt szabályozás valójában a Temes-Begavölgy ármentesitését jelenlegi helyzetének ily irányú fejlesztésével oldja meg, mert a Temesina lapályán, aJBega és Temes közös völgyében, a Berzava Detta és Denta feletti völgyében, az alibunári rétet elárasztó élővizeknél a Schulhof-csatorna felett kiszemelt zugban, mindenütt oly térségek jelöltetnek ki vizfelfogók gyanánt, melyek ily czélra mai vad állapotukban tényleg szolgálnak; mert ezen térségeken a vizelárasztás ugy rendeztetik be, hogy ebből, daczára tervezett elárasztásuknak, helyzetük a mostanihoz képest javul; és mert ugy a Temesina, a Bega hajózó csatorna, a Temes folyó, mint a Berzava és a Versecz-paulisi csatornák medreiből ezen vizfelfogó területekre egyaránt elvonatnak azon víztömegek, melyek az árhul­lámok feltornyosuló vizszinében az elöntetés állandóan fenyegető veszélyét képezték, ugy hogy végre az Ó-Bega-Beregszó csatorna helyzetében változatlanul egyedül azért tartatik meg, mert tőle a Bega hajózó csatorna kiépítése óta az eredetileg felkereső és túl­terhelő árvizek már amúgy is teljesen elvonatnak. Az előzőkben ismertetett ármentesítés tehát röviden szólva abból fog állni, hogy az árvizvezető medrekben többé oly magas vízállások be nem következhetnek, a melyek ellen a létező és csak kiegészítendő töltések is biztos védelmet ne nyújthatnának, s ennél­fogva az árvizek leapasztása következtében, az eddig leggyakrabban sikertelenül vívott töltésvédekezés meg fog szűnni ; mely körülmény pedig a Temes-Bega völgyében annál nagyobb fontossággal bir. mert nemcsak, hogy a sikeres védekezéshez kellő jártassággal bíró munkásokat e környék lakossága közt találni nem lehet és ennél­fogva az árvízvédelmet kizárólag a közerő kihajtására kell alapítani, hanem épen azon okból, hogy földmivelő lakossága végre fel fog

Next

/
Oldalképek
Tartalom