Vízügyi Közlemények, 1890 (2. füzet)
V. A javasolt szabályozási rendszer
70 csatornákra károsan hatna vissza és mégis ki kellene kötni azt, a mi az Ó-Bega-csatornára nézve kikötendőnek tartatott, hogy csatornázott része felett (tehát a Berzavánál Detta-Denta felett) fekvő völgyben, semminemű oly vízszabályozási mód ne alkalmaztassák, mely az árviz gyorsabb avagy nagyobb tömegekben való leszaladását okozhatná, azaz a jelen helyzetet még súlyosabbá tehetné. A Berzava Denta felett fekvő és jelentékeny eséssel biró völgyét, minden nagyobb árvize alkalmával, egész szélességében elborítja ; ha tehát ezen természetes állapota a jövőre nézve kötelezőleg ugy is fentartandó, miért ne lehetne a Temes és Begánál eszközölt kutatások alapján megállapított elveket itt is elfogadni és a természettől alkotott, most is működő, raktározásnak megfelelő idomítása által, magát a Berzava csatornába jutó árvizet szabályozni ? miért ne lehetne a Berzavánál is indokolt, inkább az aránylag kis tömeget képező árvizet lefolyásában korlátozni és a meder emésztő képességéhez, valamint a töltések magasságához mérten csökkenteni, semmint a medret az árviz esetleges lefolyásához képest bővíteni és a töltésekkel a vizszineket emelni? Általánosságban ugyanazon indokok állanak fent itt is, mint a Begánál és a Temesnél: — a levezetendő viztömegnek a levezető mederhez képesti aránytalansága, — a vizszin sülyesztésének kiáltó szüksége, — az árvizek felfogására alkalmas és rendelkezésre álló területek, — ezeken az elárasztásnak megfelelő gazdasági művelés, tehát mind oly tényezők, melyeknek találkozása ugy a Bega és a Temes, mint a Berzava árvizének raktározását egyaránt, nemcsak kiváltságosán lehetővé teszik, hanem az ármentesítés érdekében meg is követelik. Természetes, hogy az árviz raktározásra kiszemelt és rendeltetett területek, nem fognának állandóan víz alá helyeztetni, hanem csak a szükséghez képest és lehetőleg részletekben váltakozva ; sőt miután ugy a Temes-Begánál mint a Berzavánál, nem egy oly kisebb nyári árviz kiöntése elől mentve lesznek, mely kisebb árviz most rajtok végig szalad, ugy tehát ezen területek gazdasági müvelése akadályozva nem lesz, sőt inkább a rendszeressé vált iszapolások által okszerű kihasználásuk fokoztatik, vagyis a raktár területekbe és részint maguk a vizosztó müvek berendezésébe fektetett értékek holt tőkének nem tekinthetők, hanem bizonyos kamatoztatásuk kétségen kivül áll. Minden túlbecsülés nélkül, erős érvül szolgálhat ez, arra nézve, hogy a Temes-Begavölgy sajátos fekvésű vizszerkezetének