Vízügyi Közlemények, 1890 (2. füzet)
VII. A javasolt terv és az ennek alapján szükséges munkák leirása
116? felszereltetett. A zsilip teste terméskőből falazott két zsilip fő és 3 pillérből áll, mely 27 m hosszú betonalapon a Bega régi medrében fekszik, azt egész szélességében elzárva; elől és hátul 20—20 m. hosszú beton elő- és utóágyazattal és ezek folytatásaként terméskő hányásból készitett fenékburkolattal van kiegészítve. Falazata a legnagyobb viz fölé 2 méterrel kiáll és vastábláit emelőkészülékével a felső viz bármily magas állásánál kezelni lehetséges. Megjegyzendő, hogy szerkesztéséhez a Kis-Kostélyon 105 éve sértetlenül fennálló Bega tápcsatornái zsilipnél szerzett tapasztalatok szolgáltak zsinórmértékül és hogy tervezése körül arra kellett figyelni, miszerint ezen zsilipen keresztül rendeltetésénél íogva, a Begának vize 8 -- 80 m 3 közt váltakozó tömegben, állandóan fog keresztül zúgni és ennélfogva szerkezetét már ehhez mérten kellett az időszakosan működő vizkivezető zsilipeknél sokkalta szilárdabb alakban megállapitani. Az elzáró zsilip, összes hozzátartozó felszerelésével együtt egymagában 124.673 frt 86 krbaűr lett költségelve és előirányozva. Az árviz raktározásának teljes berendezése és a vizfelfogó területen a töltések segélyével fentartandó állandó közlekedés, még néhány kisebb áteresztőnek beépítését és a különböző csatornák felett több uj áthidalás létesítését igényeli, melyekre összesen 19.077 frt 57 kr., illetőleg 120.000 frt azaz összesen 139.077 frt 57 kr. lett előirányozva; továbbá hozzáadandók még a felsoroltakhoz a vizraktározás kezeléséhez és az összes müvek állandó felügyeletéhez szükséges személyzet részére tervezett őrházak és telephonjelzők létesitése, melyek lOO.OOO frtra számíttattak s tehát ezekkel a kisebb berendezésekre mindösszesen külön 239.077 frt 57 kr. lett előirányozva. A raktározás berendezésének leglényegesebb részét azonban a vizfelfogó területek megváltása képezi, melyre nézve az elárasztás alá vonandó összesen 23.547--1 kat. hold föld után, átlagosan számitható becsérték 4,691.480 frttal lett a tervezet költségvetésébe beillesztve. Összefoglalva ezeket a Temes-Bega egyesitett árvizének felfogására rendelt közös raktározásnak előállítására szükségeltetik összesen: 23.547-4 hold terület, melynek becsértéke 4,691.480 frt - kr 3,9«9.001 m 3 föld mozgósítása és beépítése 1,316.413 frt 96 kr.