Kulturmérnöki jelentések, 1888

V. A vizitársulások kimutatása és ismertetése

62 vállalkoztak, s igy habár kissé lassan is, de folytonosan dolgoztak a főároknak kifala­zásán és a mellékárkok tisztításán. Az lefolyt 1888. évben végre megérték a munka teljes befejezését és most annak belterjesebb művelésén fáradoznak. Egyelőre csak rétnek és legelőnek használják a meg­nyert 600 holdnyi területet, de legközelebb megkezdődik a partosabb részéknek feltörése vagy öntözésre berendezése is, mely alkalomra még a szivó- és vezetőárkoknak kiegé­szítése van tervbe véve mintegy 1,000 frt költséggel. A lecsapolás eredménye már eddig is oly mértékben nyilatkozott, hogy a befek­tetésnek 40—50 százalékát jövedelmezte, ezen eredmény buzdította a birtokosokat azon ritka kitartásra, melyet nagy megterheltetésünk mellett is állandóan tanúsítottak. Az új vízjogi törvények megfelelően az alapszabályok 1886. évben átalakíttattak és ugyanez év junius 12-én földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztériumnak 24,700 sz. a. intézkedésével helybenhagyattak. Ezen alapszabályokban megállapított szer­vezet értelmében a társulat elnöke : Koós József, igazgatója : Ráczhalmy Károly, pénztárnoka : Tegdes József, jegyzője : Kulcsár János, ügyész : Naményi Pál tornai ügyvéd, választmányi tagok : Lükő Béla, Snircz József, Bartók Ferencz, Gyarmathy Sándor, Tegdes József, Kulcsár János, Naményi Pál, Üveges István. A költségek fedezése czéljából a társulat választmánya időnkint kivetéseket esz­közölt és ezt a műszakilag készített ártér és haszon arányában a tagoktól beszedte, a szükséghez képest rövid lejáratú kölcsönöket is vett igénybe. Ez idő szerint még 5,000 frt ilyen adósság által terheltetik, mely összeg azonban a közgyűlés által elfogadott kivetés­iben fedezetet talál. Leltári vagyonnal a társulat nem rendelkezik. A tisztviselők működése tiszteletbeli. Az árkok tisztítása és felügyelete czéljából a társulat állandó csatorna-felvigyázót tart, az évi csatornatisztitást részben szak­mányosokkal, részben közmunkával végezteti. 22. Kis-Hernád-Bársonyos malomcsatorna-társulat. Székhelye : Kassa. Ezen társulat emberemlékezet óta fennáll azon czélból, hogy a közös műcsatornát, valamint a szurdoki Hernád medrébe épült vizemelő gátat és osztóművet fentartsa, újra alakíttatott a társulat 1860. évben 14 malom tulajdonosai által, mely malmok közül 13 Abauj-Torna vármegyében, egy pedig Borsod megyében fekszik. A jelenleg érvényben levő alapszabály 1877. évben erősíttetett meg a közmunka- és közlekedésügyi minisztérium 15,782. sz. intézkedésével. Az új vízjogi törvény értelmében eszközlendő alapszabály - átalakítás folyamatban van és 1889. évben lesz befejezve. Ez alapszabály - átalakítás ez alkalommal kiterjed a hozzájárulási arány megváltoztatására is, a mennyiben az 1884/85. évben eszközlött felül­vizsgálat alkalmával kiderült, hogy a hozzájárulási arány alapjául szolgáló vízesések meg­változtatása elkerülhetetlenül szükséges. A társulat hatósági felügyeletére Abauj-Torna vármegye hatósága illetékes. A társulat elnöke : Darvas Imre, Abauj-Torna vármegye főispánja, társulati igazgató : Friedrich Antal, kis-kinizsi malombirtokos, társulati ügyész és pénztárnok : Hudák Lajos kassai ügyvéd. Ezen tisztviselői kar intézi a társulat folyó ügyeit, fontosabb kérdésekben a köz­gyűlés határoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom