Kulturmérnöki jelentések, 1888

V. A vizitársulások kimutatása és ismertetése

56 Igazgató : Kovács Károly, jegyző-pénztárnok : Németh Elek. A társulat alakulása és alapszabályainak jóváhagyása után elfogadva az I. ker. m. kir. kultúrmérnöki hivatal által készített tervet működése alapjául, annak hatósági engedélyezése, úgyszintén az előzetesen készített ártéri munkálatoknak törvény által elrendelt felülvizsgálata és érvényesítése iránt a szükséges lépéseket megtette. A társulati ártérbe az előzetes kimutatás szerint összesen 2,527, 4 8/i6oo hold van bevonva, mely terület azonban némi változást fog szenvedhetni. A kivitelre elfogadott terv szerint a lecsapolás költsége 11,500 frt, azaz kat. holdan­kint 4 frt 53 krra van előirányozva. Az 1888. év október havi közgyűlésen megszavazott 6,064 frt 80 krnyi összegből 1888. évi végéig 3,410 frt 63 kr folyt be, ugy, hogy ezen kivetésre a hátralék még 2,653 frt 17 kr. A társulat vagyona a befizetésből befolyt összeg ; adóssága nincs. 14. Fekete és pécsi vizszabályozó-társulat. Székhelye : Pécs. Alakult 1878-ban a Baranya vármegyei Dráva-Palkonya, Csehi, Tésenfa, Szaporcza, Kémes, Piski, Aderjás, Egerszeg, Cz.-Bogád, Uj-Mindszent, Kisasszonyfa, Tésény, Velin, Bagota, Magyar-Ürögh, Német-Ürögh, Patács, Cserkút, Kővágó-Szőllős, Gerde, Szt.-Iván, Szt.-Gál, Szt.-Dienes, Zoók, Pázdány, Arányos, Bicsérd, Pellérd, Pécs város, Kistelek, Gilvánfa, Magyar-Mecslce, Hernádfa, Rónádfa, Monosokor, Simony, Bánfa, Katádfa, Dencsháza, Okorágh, Sellye, Oszró, Kis-Csány, Nagy-Csány, Kákics, Marócsa, Vaiszló ííidvég, Sámod, Besencze, Páprád, Kis-Szt.-Márton, Czún, Rád, Viszló, Márfa, Kovács­hida, Szerdahely, Opácsfa, Dráva-Szabolcs, Gordisa és Maty községek határaiban elterülő mocsarak lecsapolására. A társulatnak érvényben levő alapszabályai nincsenek, miután felszámolás alatt áll. A felszámolás ideje alatt a felügyelettel Baranya vármegye van megbízva. A társulat elnök-helyettese és alelnök : Krasznay Mihály. Választmány : Ocskay Rudolf, Marosy Ferencz, Kozma Sándor, Biedermann Ottó, Duchon József, Hetessy Dánlel, Bartosságli Imre, Tost Gyula, Kovács Dani János, Biedermann Rudolf, Brázay Kálmán, Móré Nándor, Patacs község képviselője, Ambrus József, Országh Lajos. Pénztárnok : Graborits Béla. Helyettes titkár : Fischer Ferencz. A társulat kitűzött czéljainak valósítására az 1870-es években alakult és a csatornák kiásattak, de időközben, ugy látszik, a fentartás hiányos volt, mert a calamitások soha meg nem szűntek, minek folytán a társulat a hetvenes években egy újabb munkálatot tervezett, mely a terv szerint a csatornák kiásása mellett a társulati ártérmentesitést tűzte ki czélul. A társulat által ez időpontig összesen 296,891 frt lett munkálatába befektetve s miután az új munkálat 500,000 frt befektetést igényelt volna, a társulat eddigi munká­latai sikerében biztatást jövőre nem látván, a kivitelt mellőzte és a társulat felosztását mondta ki, mely határozatot a nagyméltóságú közmunka- és közlekedésügyi m. kir. minister jóváhagyott, fentartván a végleges feloszlás iránti határozatát a társulat elég bonyodalmas vagyoni viszonyainak lebonyolítás idejére. A társulat felszámolás alatt működését ez irányban folytatta, a nélkül azonban, hogy ügyeit mai napig véglegesen rendezhette volna. A felszámolás és vagyoni viszonyainak lebonyolítása mellett a társulat érdekeltsége nem tévesztette szem elől a vidék sanyarú állapota által követelt lecsapolás kivitelét és

Next

/
Oldalképek
Tartalom