Kulturmérnöki jelentések, 1888
VII. Az országos halászati felügyelő jelentése
120 Nagyméltóságodnak a törvény végrehajtására vonatkozólag kiadott rendeletében foglalt intézkedésekhez képest, épen e téren van hivatva az országos halászati felügyelő közvetitőleg és felvilágositólag eljárni, a mennyiben, mint hatóság iszakértő, feladata leend az emiitett halászati területek megállapításánál közreműködni és ilyen módon a törvény végrehajtására közvetlenül és szervezőleg befolyni. Nem lesz tehát indokolatlan, a jelen alkalommal azon elveket is körvonalozni, a melyeknek alapján ebbeli működésében eljárni kiván. A vizeknek természete és ezzel kapcsolatosan az azokban élő halfajoknak életfeltételei tekintetében mutatkozó lényeges eltérések mellett, természetszerűleg a támpontok túlnyomó részét ehhez a helyi körülmények szolgáltatják, miből folyólag e szabályok is csak átalános jellegűek lehetnek. A legfőbb irányt maga a törvény szabja meg, a midőn az egyes vizterületeknek kiterjedését az egynemű halfajok tenyésztésére alkalmas természetéhez köti. Tapasztalásszerűleg, a hal életviszonyaiban úgyannyira alkalmazkodik a viz természetéhez, hogy azonos jellegű vizeknek életviszonyok tekintetében megegyező ugyanazon halfaj-csoportok felelnek meg. Ezen tényből folyólag a vizeknek a halak elterjedésén alapuló úgynevezett szintájak (régiók) szerinti felosztása lenne foganatosítandó, olyképen, hogy minden egyes szintáj külön társulatot alkosson. Ennek azonban kiviteli akadályok állják útját. Bizonyos ugyanis, hogy ez csakis ritkább esetekben, akkor is a rövidebb folyású hegyi patakokra volna alkalmazható, nemcsak mert a szintájak határai megbizhatlanok, de főleg, mert a nagyobb folyóknál az alsóbb szintájakhoz tartozó részek sokkal is hosszabbra nyúlnak, hogysem azokat, akár a czélszerű kihasználás, akár a sikeres hatósági ellenőrzés szempontjából eredménynyel kezelni lehetne. Ily viszonyok között semmi esetre sem eshetik az okszerűség rovására, ha egy-egy szintáj több kisebb társulat fenhatósága alatt osztatik meg, feltéve, hogy vizterületeiknek halászatilag leendő egyöntetű kezelése, azonos szabályok kötelezővé tételével, eleve biztosíttatik. Erre kielégítő módot és alkalmat nyújt a társulatokra nézve kötelezővé tett üzemterv, a melyek tehát közérdek szempontjából első sorban figyelembe jövő irányát az emiitett végczél jelöli ki. A dolog természetéből következik továbbá, hogy a társulati kötelékhez tartozó vizeknek mindenkor egybefüggő egészet kell képezni, azaz a főfolyáson kivül még annak esetleges mellék és holt ágai is a főfolyóra nézve alakított társulatba vonandók. Ott, a hol a főfolyó egy mellékfolyót fogad magába, ez amazzal egy társulatba foglalandó egész addig, a meddig a mellékfolyó vize tapasztalásszerűleg a főfolyó főhalainak életviszonyaira kedvező. Hasonló elbánás alá kell, hogy essenek a tavakat tápláló élővizek, abból kifolyólag, hogy mint amazoknál a főfolyó, emezeknél a tó halállománya veszi a betorkoló mellékvíz által termelt tápláléknak leginkább hasznát. A társulati, illetve önálló gyakorlásra jogositó vízterületen belül engedélyezendő további szétdarabolás azon legkisebb részekhez vezet, a melyekben a közvetlen gyakorlás iránt egy jogosult intézkedhetik szerzett jog alapján. Ezek tehát azon minimumot képviselik, melyet a vadászat gyakorlására nézve, a vadászatról szóló törvény 200 holdban állapit meg. Térbeli kiterjedésük megállapításánál, az esetleges specialis helyi viszonyokon kivül, a fősúly arra esik, hogy minden egyes ily terület elég nagy legyen arra nézve r miszerint a hivatásszerű halász iparához kellő tárgyul szolgálhasson. Ezenkívül, a menynyire az eszközölhető, a hatóság által gyakorlandó felügyelet és ellenőrzés tekintetéből^
