Kulturmérnöki jelentések, 1885
Főjelentés
9 Alagcsövek a mult évben 77 helyen készültek, tehát 3 géppel több dolgozott, mint 1884-ben. Ezek közül 3 gőzerőre, egy vizi erőre, a többi 73 sajtó kézierőre volt berendezve. A gyártott alagcsövek száma nagyjából felbecsülve 5 millióra tehető. A kisebb 100 frtos alagcsősajtók gyártását a mult évtől kezdve a Schlick-féle vasöntő- és gépgyár-társulat eszközli. A mult évben befejezett alagcsövezések kerületek szerint a következőleg oszlanak meg: Kerület I. II. III. IV. V VI. VII. 1 VIII. Összesen I Alagcsövezés kat. hold . . 597 93 181 955 170 80 ! 51, 1 2.127 A lefolyt évben alagcsövezett terület tehát ugyanakkora, mint 1884-ben volt, csupán kerületenkint való elosztása változott. Az elmúlt száraz év különben nem volt kedvező sem a lecsapolásokra, sem az alagcsövezésekre nézve. Az öntözések ellenben a mult évben igen szép lendületet vettek, az öntözésre berendezett terület 700 holdról 1,379 holdra emelkedett, különösen pedig a vizjogi törvény befolyása alatt több apró öntözési terv készült, melyek engedélyezése a folyó évre maradt. Ha ezen tervek mind kivitel alá kerülnek, az öntözések terén is örvendetes lendületnek nézhetünk elé. A lecsapolások, patakszabályozások és belvízrendezések képezik ezúttal is a foganatosított és tervezett munkálatoknak túlnyomó részét, a mennyiben a 33,043 holdból 29,534 hold esik a talajjavítás e nemére. Az országos kultúrmérnöki hivatal fennállása óta 675,000 holdra készitett tervet, miből 116,000 hold tényleg be van fejezve, 62,000 hold pedig foganatosítás alatt áll és igy összesen körülbelül 500,000 holdra megy az a terület, melyen a kész tervek kivitelre várnak, miből az óriási rész a lecsapolásokra, belvízrendezésekre és patakszabályozásokra esik.