Kulturmérnöki jelentések, 1884

VII. Külföldi utazásokról szóló jelentések

<126 A csatornákon lev6 nagy zsilipek mind közönséges szerkezetűek és habár különböző időkben más-más mérnökök építették is, csak apróbb részletekben térnek el egymástól. Faragott kőből és téglából i vannak épitve, a folyó felőli oldalon fából készült szárnyas kapukkal, melyek felső élükkel burkolt küszöbhöz támaszkodnak, nehogy a viz. rendkívüli dagály idején azokon átbukjék. A hajózásra szükséges VÍZL visszatartását a belső oldalon 3—5 m. magas rekesztő táblák végzik, melyek nagy méretüknél fogva rendesen szög és vasakkal vannak szilárdítva. A felhúzást lánczczal vagy fogasrúddal eszközlik és nenn ritkán ellensúlyokkal könnyebbítik. A pontos mozgást ugy függőleges, mint vízszintes irányban korongokkal biztosítják, melyek a rekesztő táblához erósitvék és annak rejtekében, valamint a falba erősített szalag és szögvasakon gördülnek, csökkentve ez által a tábla ferde állásával előálló nagymérvű súrlódást is. A csatornahálózat fejlesztésénél * és kibővítésénél új kiömlések keletkeztek és régiek feleslegessé váltak. Jellemző az angol viszonyokra nézve, hogy ilyen esetekben a régi zsilipeket még lebontani sem tartották érdemesnek, hanem eltöltötték mindenestől agyaggal, mint pl. az északi lapálynak régi főzsilipjét, melynek felhúzó gépei még ma is kilátszódnak a töltés testéből. De ugy látszik, hogy az építésnél sem jártak el mindig kellő óvatossággal, vagy a zsilip helyének választásánál sem voltak mindig szerencsések, mert némelykor két zsilipet is találhatni egy és ugyanazon csatorna végén, egymástól 400 — 500 m. távolságra, tökéletesen megegyező szerkezettel ; pl. az északi lapály főcsatornáján és a Marshland-csatornán, melynek belső zsilipje unicum a maga nemében. 5 m. széles nyílását hengerelt vasgerendákból összeállított és lemezvassal burkolt rekesztő zárja el, mig oldalfalait 2 m. szélességben agyaggal kitöltött deszkafalak képezik, melyek a 7 métert meghaladó magasság miatt, négy sor czölöphöz erősített gerendákkal tá-támasztatnak. Mielőtt a belfordi síkságon létesített nyilt csatornák leírását befejezném, meg kell emlékeznem arról a nagy hibáról is, melyet a kezdeményezők elkövettek, midőn a külső vizeket a belsőktől kellőleg elválasztani elmulasztották. A dombokról lefutó patakokat és csermelyeket mind a síkságon keresztül vezették a nagy csatornákba, a helyett hogy övárokban felfogva elkülönített szabad lefolyással birnának. A tág határok, melyek között a patakok vízmennyisége ingadozik, összevetve a csekély eséssel, mely számukra a síkságon nyerhető, aránytalan nagy méretű csatornáknak építését tette szükségessé, melyeknek fentartása sok