Kulturmérnöki jelentések, 1880
VIII. Az eddigi talajjavítások eredményének kimutatása az illető földbirtokosoktól beérkezett jelentések alapján
Гл 'Л Оо is keletkezni szoktak volt. Mint egyátalában a túlnedvességből származó károk megszünteknek mondhatók. (6. c. A két időszak közti különbség.) Kora tavaszszal megkezdhető a vetés, a trágyahordás esős időben is folytatható, a nélkül, hogy a szekerek lesüppednének, s a marha túlerőltetnék, továbbá a szántás késő őszig folytatható, sőt az idén deczember hóban is folyamatban volt. (6. d. A talaj munkáltatásban.) Nagyobb, erősen összeálló hantok, ügy mint azelőtt történt, nem keletkeznek, kevesebb erőfeszítéssel mélyebben lehet szántani, s a borona elégséges arra, hogy a talaj finomra elomlaszthassék. A turóekét a talaj jobban veszi be. (6. e. A termések minőségében.) Egyelőre csak az konstatálható, hogy javulás állott be, és hogy a termények kevésbbé gyomosak. (6. f. A termések mennyiségében.) Kétségkívül javulás mutatkozott, de egyelőre számokkal még nem fejezhető ki biztosan. (7. Egyéb észrevételek.) A rétöntözés azon eddig nagyon száraz rétdarabon, melyen létesitve lett. remélhetőleg kedvező eredményeket fog feltüntetni. A berendezés maga teljesen sikerült. A gazdaközönség és tanuló ifjúság nagy érdeklődéssel viseltetik az eddig végrehajtott talajjavítások iránt, és remélhető, hogy a bemutatott példa annál inkább követésre fog buzdítani, minthogy az idei nedves és sajátszerű időjárás az alagcsövezés előnyeit kirivólag fogja előtüntetni. Az alagcsőhálózat működése eddigelé kifogástalan s kivált a sömögyei dűlőről, a Lejtős dűlő 6-ik táblájáról, továbbá a majorterületről nagy mennyiségű viz foly le szakadatlanul. (Bálás Árpád igazg. jelentése.) 10. Gr. E s z t e r h á z y M ó r, Pápaváros határában, Pálház p. Veszprémmegye. (1. A talajjavítás neme.) Lecsapolás. (2. Terjedelme.) 1500 hold. /3. A munkák kezdete és vége.) 1S79. október, vége deczember.