Bartha Péter et al.: A területi vízrajzi munkát irányítók kézikönyve (Budapest, 2003)
Előszó
Előszó túlmenően merőben újfajta feladat megosztás alakult ki az igazgatóságok és a központi vízrajzi intézmény között. Valamennyi igazgatóságon vizrajzi szervezeti egység alakult, s ettől kezdve most már nem csak fenntartják, működtetik a hálózatot, és szolgáltatják adatait a központi intézménynek az országos szintű munkákhoz, hanem adatfeldolgozást is végeznek, vízrajzi információkat képeznek a területi szintű vízügyi feladatok ellátásához, és a vízügyi szervezeten kívüli közönség számára is nyújtanak vízrajzi adatot, illetve tájékoztatást. A vízkörforgásnak, közelebbről hazánk vízforgalmának megbonthatatlan egységéből következik, hogy a 12 igazgatóságon folyó vízrajzi munkáknak közös szakmai alapon kell állniuk. A közös szakmai alap biztosításának több eszköze van (szabályozás, szakképzés, szakfelügyelet stb.), egyik eszköze a Kézikönyv közreadása. A Kézikönyv elsősorban a területi vízrajzi munka irányítóihoz, azaz a vízügyi igazgatóságok vízrajzi egységeinek vezetőihez, valamint az egységen belüli szakterületek és az igazgatóság más szervezeti egységeiben is folyó vízrajzi résztevékenységek felelőseihez szól. Célja szemléletalakítás, tájékoztatás és eligazítás, a következő szempontok figyelembevételével: a vízügyi szervezet keretében folyó vízrajzi munkára összpontosít, de kitekintést nyújt annak bel- és külföldi kapcsolódásaira is; az egyes részeket attól függő módon és mélységben tárgyalja, hogy a tevékenységet maguk a vízrajzi egységek és rendszeresen végzik-e, és hogy vannak-e a tárgyra vonatkozó szakmai előírások; a műszaki alapképzettségű vízrajzosok számára általában szükséges tájékozottságot és eligazodást segíti; szélesebb körű vagy mélyebb tájékozódás céljára a Szerzők részéről megadott irodalomjegyzéket tartalmaz. A Kézikönyv négy részből és utószóból, továbbá a már említett irodalomjegyzékből, valamint mellékletből és függelékből áll. Az I. rész hazánk természeti viszonyainak rövid ismertetését követően vázolja a hazai vízrajzi tevékenység kialakulását és fejlődését, továbbá áttekinti a magyar vízrajzi szolgálat szervezeti, kapcsolati és működési rendjét. A II. rész az adatgyűjtés módszereivel, az adatgyűjtő rendszerrel, az adatok elsődleges feldolgozásával és tárolásával, valamint az adatok megfelelő minőségének biztosításával foglalkozik. A következő két rész tárgya a gyűjtött adatokon alapuló információképzés két fő típusa: a III. rész a kárelhárítást, a hajózást és a vízi építmények üzemirányítását szolgáló időkritikus információképzés, azaz a vízjelzés módszereit, a IV. rész az állapotértékelést és a tervezést szolgáló vízrajzi feltárás módszereit tekinti át. Az Utószó vízrajzi szolgálatunk jövőjének irányát vázolja. A Melléklet a vízrajzi tevékenységre vonatkozó vagy azt érintő jogszabályok, egyezmények, műszaki előírások, továbbá a Duna-völgyi országokban vízrajzi szolgálatot ellátó szervek jegyzékét tartalmazza. Függelék gyanánt van csatolva a főbb vízrajzi fogalmak tára, továbbá a központilag közreadott rendszeres vízrajzi kiadványok, az ismeretterjesztő filmek és a vízrajzi tárgyú rendszeres események tájékoztató jegyzéke. A Kézikönyv összeállítását Puskás Tamás kezdeményezte. A könyv címzettjeire, céljára, tartalmára, szerkezetére, terjedelmére és összeállításának módjára vonatkozó javaslatára a vízügyi igazgatóságok, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt. részéről 8