Bartha Péter et al.: A területi vízrajzi munkát irányítók kézikönyve (Budapest, 2003)
I. rész. A vízrajzi szolgálat
A MAGYAR VÍZRAJZI TEVÉKENYSÉG FEJLŐDÉSE Kutatóközponttá alakult, amelyen belül a felszíni és a felszín alatti vizekkel foglalkozó egységeket és a számítástechnikai bázist magába olvasztó Vízrajzi Intézet lett a központi vízrajzi irányítás letéteményese. A hálózatokat fenntartó, számos kísérleti és tájjellemző területet üzemeltető intézet személyi adottsága és műszaki felszereltsége kedvező alapot teremtett a vízrajzi munka magasabb szinten való folytatására. Az ágazati irányítás ekkor elhatározta a vízrajzi tevékenység decentralizálását. A helyi jelentőségű vízrajzi adatok gyűjtése már a múlt század első felében - a társulatok megalakulása idején - megkezdődött. A belvízcsatornák, zsilipek és egyéb építmények mérőhelyeinek észlelését a társulatok megszűnése után a területileg illetékes vízügyi igazgatóságok vették át. A XX. század 50-es éveiben a vízgazdálkodás intenzív fejlődése idején felmerült az az igény, hogy a kisebb vízgazdálkodási beruházások hidrológiai megalapozása a területi szervezetek által történjen. Az igény kielégítésére hidrológus álláshelyeket hoztak létre a vízügyi igazgatóságokon. A hidrológus mérőhelyeket telepített, észleléseket indított. Ezzel kezdetét vette a regionális vízrajz. A vízrajzi tevékenység egészének, szervezeti, fejlesztési kérdéseivel az 1970-es években több munkabizottság is foglalkozott. A vizsgálatok során kialakult az a vélemény, hogy a gyors lefolyású hidrológiai jelenségek megfigyelése csak az esemény közelében tartózkodó szakszemélyzettel érhető el. Ugyancsak az 1970-es években a vízkészlet-gazdálkodási tervezés oldaláról mind erőteljesebben hangoztatták, hogy Magyarország vízgazdálkodási problémái csak a régiók szintjén vizsgálva oldhatók meg. Ebből arra következtettek, hogy a vízrajzi tevékenységet is regionális szervezésben kell művelni. E két tényező vezetett oda, hogy az Országos Vízügyi Hivatal 1976- ban elrendelte a vízrajzi tevékenység decentralizációját. A decentralizáció 1977-1985 között ment végbe a részhálózatok és a vízrajzi feladatok fokozatos átadásával. Az észlelési, mérési, elsődleges adatfeldolgozási feladatok ellátására a vízügyi igazgatóságok vízrajzi csoportokat hoztak létre, amelyek azután az említett alaptevékenységeken túl fokozatosan kialakították az igazgatóság vízügyi gyakorlatát közvetlenül segítő vízrajzi információs munkájukat is. A decentralizálást követően a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóközpont (VITUKI) Vízrajzi Intézeténél maradt az országos vízjelzö szolgálat ellátása, a Vízrajzi Évkönyv kiadása és a központi adattár fenntartása. Új feladatként jelentkezett a vízrajzi szakfelügyelet ellátása, valamint a vízrajzi tevékenység fejlesztésével és a vízrajzi beruházásokkal kapcsolatos tervek készítése. A megosztott szervezetben végzett operatív vízrajzi munka egységesítése érdekében szükségessé vált észlelési-mérési-adatfeldolgozási utasítások, segédletek kidolgozása. A közelmúlt 20 éve alatt mintegy 50 ilyen anyag készült el. Ezen anyagok is elősegítették, hogy a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóközpont (VITUKI) intenzíven bekapcsolódott a Meteorológiai Világszervezet (WMO) Többcélú Hidrológiai Operatív Alprogramjába (HOMS). Az Országos vízjelző szolgálat szakemberei folytatták a folyamatos előrejelzési modellek tökéletesítését, jégelőrejelzési módszert dolgoztak ki a Dunára és a Tiszára, kezdetét vette csapadék-lefolyás modell alkalmazása is. A szolgálat által gyűjtött ada47 '•ytiieivecieimi és Kutató Intézet KHT könyvtára T■1453 Budapest, Pf.; ?7 '• l ’ ,-wj. Vízgazdálkodási
