Bartha Péter et al.: A területi vízrajzi munkát irányítók kézikönyve (Budapest, 2003)
I. rész. A vízrajzi szolgálat
A VÍZRAJZI szolgálat 2.2. A központi vízrajzi intézmény és a vízjelző szolgálat kialakulása (1896-1920) A kiegyezés utáni Magyarországon a vízrajzi tevékenységet illetően sajátos helyzet alakult ki. Míg a Dunán már hálózatszerűén elhelyezett vízmércéken folyt az észlelés, addig a Tiszán és mellékfolyóin - ahol szabályozási munkák épphogy befejeződtek - a szervezett észlelések még hiányoztak. Az ország nagy folyóira kiterjedő vízrajzi munka egységesítésére irányuló törekvés volt az elsődleges mozgatórúgója az egységes központi vízrajzi szervezet létrehozását célzó kezdeményezésnek az 1880-as években. A kezdeményezést természetesen alátámasztották a Duna 1876, 1883 évi és a Tisza 1876, 1879, 1881 évi árvizei is. A vízügyi adminisztráció és a műszaki felsőoktatás részéről 1881 -ben indított kezdeményezés, számos parlamenti bizottságot megjárva, 1886-ban jutott el a megvalósuláshoz, amikor Baross Gábor közmunka- és közlekedésügyi miniszter 1007/1886. sz. rendeletével létrehozta a vízrajzi szolgálatot, amelynek feladatkörét az alábbiak szerint határozta meg: „a folyamszabályozás, ármentesítés, vízhasznosítás és hajózás érdekében szükséges adatok összegyűjtése, a még hiányzók beszerzése, mindezek feldolgozása és közrebocsátása. Ezen gyakorlati cél mellett azonban egyszersmind a tudomány szükségletei és követelményei szem előtt tartandók és nem csak mindazon a tényezők a megállapítandók, amelyek a folyóvizeink meder alakulására hatással vannak, hanem kipuhatolandók a közöttük lévő összefüggések is, hogy mindkettő változásának tanulmányozásának tanulmányozásából teljesen megismerjük folyóvizeink természetét, életműködését és törvényeit. ” A Vízrajzi Osztály vezetője Péch József lett. Az Osztály kezdetben a minisztérium Műszaki Tanácsának egységeként működött, majd a vízépítészeti szakosztály önálló osztályává vált. Fő feladatának tekintette, hogy az addig észlelt vízállásadatok alapján a lehető leghosszabb idejű adatsorokat állítsa elő és adja közre, felülvizsgálja a vízmérce-hálózatot, és új elsőrendű országos hálózatot építsen ki. Az elsőként említett feladat végrehajtása jegyében dolgozták fel és adták ki 4 kötetben a hazai folyók és tavak 132 vízmércéjén (ebből 61 van az ország jelenlegi területén) 1876-1887 között észlelt vízállásadatokat. Az országos hálózat kiépítése érdekében először meghatározták elhelyezésének alapelveit (esésváltozás, mellékfolyók torkolata, közel egyenlő távolság, észlelhető- ség), majd a helyszíni bejárások tapasztalatait is figyelembe véve kidolgozták az első országos vízmércehálózat tervét. A 198 elsőrendű és 17 másodrendű vízmércét számláló hálózat létesítésével egy időben rendezték a vízmércék „0” pontjának tengerszint feletti magasságát, ami azt jelentette, hogy a vízmércék „0” pontjait egy korábban észlelt kisvízszint magasságára helyezték a folyón lévő összes mércénél (a Dunán az 1834. évi, a Tiszán az 1842. évi kisvízszint magasságára). 36
