Bartha Péter et al.: A területi vízrajzi munkát irányítók kézikönyve (Budapest, 2003)
I. rész. A vízrajzi szolgálat
A VÍZRAJZI SZOLGÁLAT tösek, viszont a XIX. századi műszaki-gazdasági fejlődés és az ehhez kapcsolódó vízrendezések már komoly beavatkozásokat jelentettek regionális méretekben is. A víz- hasznosítás jelentősebb méreteket a XX. század második felétől ért el, s ekkor növekedtek meg a vízszennyezések is. A következőkben a vízviszonyok változását e három korszaknak megfelelően tekintjük át. * A természeti adottságokhoz alkalmazkodó életmód kora A XIX. századi nagy vízrendezéseket és folyószabályozásokat megelőző történelmi időkben az emberi tevékenység hatása a vízviszonyokra jelentős mértékben csak közvetve jelentkezett: az erdőirtások megváltoztatták a lefolyási viszonyokat. Ebben az időszakban elsősorban a síkvidéki területeken ritkultak meg az erdők. A folyóhálózat természetes állapotába való beavatkozás nyomait a római és más ókori népek vízi munkálatainak emlékei is őrzik. A török hódoltság korában a vízzel borított területeket egyes települések, várak védelmére is fordították. A nagyobb, főként alföldi folyók mentén a honfoglalás előtti időktől egészen a középkorig fennállt egy sajátos vízszabályozási rendszer: az ún. foki gazdálkodás. Ez az áradások vizének mesterséges visszatartását jelentette. A nagyobb esésű kisvízfolyásokon, patakokon a középkorban és még a későbbi századokban is vízimalmok és kallók sora használta ki a víz energiáját. Ez már jelentősebb szabályozási munkálatokkal járt: a patakokon kisebb duzzasztók épültek, a vízimalmokhoz üzemvíz-csatomákon szállították a vizet. A felszín alatti vizekbe ezekben a történelmi időszakokban még nem történt beavatkozás. A természetes körülmények között fakadó források foglalása még nem jelentett komoly beavatkozást a felszín alatti vízviszonyokba. # A vízrendezés kora A XIX. században a növénytakaró képe a maihoz már közelálló volt. Ekkorra a mezőgazdasági művelés, illetve az évszázadokon át tartó erdőirtások eredményeképpen Magyarország területén az erdősültség már csak 15% körüli, de nagyobb régiókat tekintve: a Kárpát-medence hegyvidéki területein is ritkán emelkedik 50% fölé. Mindez a lefolyási viszonyokat is lényegesen befolyásolta. A vízviszonyokba történő legnagyobb beavatkozást a XIX. századi folyószabályozások, ármentesítések és lecsapolások jelentették. Ezeket megelőzően a mai ország területének egynegyedét állandóan vagy időszakosan víz borította (3. ábra). A Dunán a munkálatok a Dévényi kaputól Gönyűig terjedő Felső-Duna szakaszon kezdődtek, ahol 1886-96 között egységes mederbe terelték az addig számtalan mellékágra szakadt folyamot. A hajózási vízmélység növelése érdekében mederkotrásokat végeztek, sarkantyúkat építettek és megkezdték a gázlók eltávolítását. A Csallóközt és a Szigetközt gátrendszerekkel árvízmentesítették, lecsapolták a Hanság-medencét, és 16
