Liebe Pál (szerk.): Magyarország vízkészleteinek állapotértékelése (Budapest, 1994)
1. Bevezetés
1. BEVEZETES 1.1. ELŐZMÉNYEK A felszíni, a felszínközeli és kisebb részben a felszín alatti vizek tárgyévi mennyiségi jellemzőit a vízrajzi törzshálózat kiválasztott állomásain mért adatok alapján évente rendszeresen a Vízrajzi Évkönyvek mutatják be, de a nagyobb idő- és térbeli összefüggéseket ezek a kiadványok csak korlátozottan tárják fel és nem foglalkoznak a vízhasználatokkal és a vízminőségi kérdésekkel. A vízhasználatokat is bemutató Vízkészletgazdálkodási Évkönyv 1988. évi adatokat tartalmazó, utolsó kötete 1989-ben jelent meg. Az 1989. évre vonatkozóan a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium (KVM) a Központi Statisztikai Hivatallal közösen adta ki a „Vízkészleteink használata és védelme” című összefoglaló kiadványt. A vízkészletgazdálkodási évkönyvek néhány vízminőségi mutatót is közöltek. A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium utoljára az 1991. évről jelentette meg a „Vizeink Minősége” című évenkénti kiadványt, amelyet az Országos Vízügyi Főigazgatóság 1983-ban indított el. Az országos vízgazdálkodási keretterv utoljára 1984-ben jelent meg, de ebben a készleteket az 1960-as, 1970-es évek ismereteire és tapasztalataira alapozva határozták meg, s elsősorban a felszín alatti vizek területén túlbecsülték. A talajvízhelyzetről a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt. rendszeresen Talajvíz tájékoztatókat ad ki, de a kiadott térképek a tárgyévi állapotot csak az ötvenes évek végi alapállapoüioz viszonyítva mutatják be. A Dunántúli Középhegység karsztvíz helyzetéről 1991-ig készült évente térkép és jelentés a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt. gondozásában. A réteg- és partiszűrésű vizekről nem készültek rendszeres kiadványok, a hévizeket csak időszakos kataszter jellegű kiadványok mutatták be. A hidrológiai helyzetet meghatározó hidrome- teorológiai állapotváltozásokról az Országos Meteorológiai szolgálat által rendszeresen kiadott Időjárási havi jelentés néhány állomás adataira támaszkodik és átfogó képet nem ad. Az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológiai évkönyvet sem jelentetett meg évek óta. 1.2. AZ ÁLLAPOTÉRTÉKELÉS CÉLJA A hidrometeorológiai, a hidrológiai és a hidrogeológiai állapot változásainak bemutatása és a tényleges helyzet értékelése lehetővé teszi annak vizsgálatát, hogy mennyiben alkalmazkodtak a korábbi vízgazdálkodási intézkedések az akkor ismert és előrejelezhető természeti viszonyokhoz és lehetőséget teremt következtetni arra, hogy milyen vízgazdálkodási és környezetvédelmi intézkedések szükségesek a jövőben, továbbá hogy hogyan kell fejleszteni az észlelési-ellenőrzési-értékelési rendszert. A hidrológiai állapot mennyiségi és minőségi jellemzőit abból a szempontból is értékelni kell, hogy azok egy adott helyzetben az emberi beavatkozások hatására meghatározott határértékek között maradnak-e. Sajnos még folyamatban van a hidrológiai jellemzők meghatározása a felszín alatti vizek esetén és merev a vízfolyások medrében hagyandó vízhozam megállapítása. A felszíni vízkészletekkel való gazdálkodás eddigi elfogadott módszertana szerint mértékadónak a havi 80 %-os tartósságú készleteket tekintik, s ezen belül a tenyészidőszakot, s kiemelten az augusztusi értékeket vizsgálják. A hasznosítható készlet az adott hónap mértékadó hozamkészlete és a mederben hagyandó hozam különbsége, amit az adott hónapra jellemző minimum 75 %-ában vettek fel, vagy hajózási szempontok szerint határoztak meg. A felszín alatti vizekre is meghatároztak tartósan, kivehető készleteket, amelyeket a korábbi átlagos utánpótlódáshoz általában közelálló értékként fogadtak cl. A vízgazdálkodási tervezéshez továbbra is szükség van a mértékadó készletek meghatározására, de a döntéstámogatáshoz fontosabb annak vizsgálata, hogy a várható hidrometeorológiai helyzetekben és vízhasználatok esetében a vízkészletek állapotjellemzői hogyan fognak viszonyulni az említett - vízállásban, vízhozamban, illetve vízsebességben, vízminőségben kifejezhető - határértékekhez, illetve - ha ilyen határértékek nem adhatók meg - a megfelelő érdekegyeztetési tanácskozásokon megítélendő, hogy elfogadható-e a várható állapot.
