Liebe Pál (szerk.): Magyarország vízkészleteinek állapotértékelése (Budapest, 1994)
2. Hidrológiai állapotértékelés
23.5.2. A hévizek minősége A törmelékes medencebeli kőzetek vize általában alkáli hidrogénkarbonátos, a mélyebb, zártabb rétegekben egyre inkább kloridos, az összes oldott só mennyisége 1-3 mg/1, de elérheti a 10 g/1 értéket is. Vízminőségváltozás csak a több rétegeket megcsapoló kutak esetén fordulhat elő, akkor, ha az egyes rétegek vízadási aránya megváltozik. A temiális karsztvizek kémiai összetételét alapvetően a karbonátos kőzetek határozzák meg. A nagyobb sebességű áramlások sávjaiban a meleg karsztvizek oldottanyag tartalma kicsiny; összes sótartalmuk több helyen (például Hévízen) még az 1 g/l-t sem éri el. A kalciumhidrogén-karbonátos jelleg mellett egyes helyeken az alkálihidrogén- karbonátos jelleg is előfordul, a mélyebb, zárt alaphegységbeli tárolókban pedig a nátriumklorid a többször 10 mg/1 mennyiséget is eléri. A termális karsztvíztárolók esetében a vízminőség gyakrabban, akkor változik meg, amikor a különböző összetételű vizek keveredési aránya megváltozik. A legjellemzőbb példája ennek a budapesti termálkarszt és azon belül is a Lukács-fürdő környéke, ahol az 1950-es, 1960-as években a melegvizek túlzott mértékű kitermelése miatt a melegvízi oldalon a hőmérséklet is és a vízben levő anyagok töménysége is csökkent. Több helyen megfigyelhető, hogy a termelés hatására az eredetileg elkülönülő vegyi jellegek összemosódnak. A budapestihez hasonló, termálkarsztos hévízelőfordulásoknál (például Hévízen, Egerben, Harkányban), ahol ma hévizet a történelmi időkből ismert melegforrások környezétében termelnek, igen nagy veszélyt jelenthet a termális rendszerbeli nyomások csökkenése: a lecsökkent nyomású rendszerbe könnyen bekerülhetnek a felszíni és a felszín közeli vizek, azt lehűthetik és súlyosan szennyezhetik. Az észlelőhálózatban mért vízminőségi adatok mellett ez évben a közüzemű vízművek nagyszámú üzemi vízminőségi adatát is feldolgozták a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt-nél. Az eddigi feldolgozások célja a nitrát mennyiségének meghatározása volt. A vizsgált, csaknem 6500 vízkivételi hely közül 1020 kútban, illetőleg forrásban találtak 5 mg/l-nél több nitrátot (27. táblázat). A táblázatból látható, hogy a vizsgált mintáknak csak mintegy 3%-ában volt 40 mg/l-nél több, egészségügyi szempontból kifogásolható mennyiségű nitrát. Ez az adat azonban a vizsgálatok mostani szakaszában csak tájékoztató. Külön kellene vizsgálni, hogy a mintavételi helyek eloszlása mennyiben jellemzi a vízkészletet. Egyes helyekre vonatkozóan a nitrát mennyiségének időbeli növekedését mutató adatsoraink is vannak. Közülük kettőt példaképpen a 96. ábrán mutatunk be. A partiszűrésű és a karsztvizek minősége ivóvízellátási szempontból általában csak akkor nem megfelelő, ha ezeket a vizeket emberi eredetű szennyezés éri. 99
