Nováky Béla (szerk.): Magyarország vizeinek műszaki-hidrológiai jellemzése. Zagyva (Budapest, 1985)
2. A vízfolyások általános és műszaki-hidrológiai jellemzése
2. A VÍZFOLYÁSOK ÁLTALÁNOS ÉS MŰSZAKI-HIDROLÓGIAI JELLEMZÉSE A Mátra hegység vizeinek fő levezetője a Zagyva, a Tisza középső szakaszának legjelentősebb jobb oldali mellékvízfolyása. Vízgyűjtőterülete a torkolatnál 5677 km2, a Tisza-medence 3,6%-a. A Zagyva csaknem teljes egészében hazai vízfolyás, vízgyűjtőterületéből mindössze 4,7 km2 fekszik a határon túl. A vízhálózat két fő vízfolyásának, a Zagyvának és a Tárnának a vízgyűjtőterülete az összefolyásuknál majdnem azonos nagyságú, a Zagyváé 2082 km2, a Tárnáé 2116 km2, az utóbbi a teljes vízgyűjtő 37,3%-a. A teljes zagyvái vízgyűjtőből 568 km2 (10,0%) a Galgához és 898 km2 (15,8%) a Tápióhoz tartozik. A Tárná legjelentősebb mellékvízfolyásának, a Gyöngyös-pataknak a vízgyűjtője 544 km2, a Tama vízgyűjtő 25,7%-a, a teljes zagyvái vízgyűjtő 9,6%-a. A Zagyva és mellékvizei vízgyűjtőterületének adatait a „Magyarország Hidrológiai Atlasza I. Folyóink vízgyűjtője 1. A Zagyva” című VITUKI kiadvány részletesen tartalmazza. A vízfolyás műszaki-hidrológiai jellemzését tartalmazó anyag - a vízrajzi adatokon túl - alapvetően e tanulmány adataira épül. 2.1 A vízfolyások általános jellemzése 2.11 Földrajzi leírás A vízgyűjtő két alapvetően különböző jellegű területegységre osztható. A Cserhát és Mátra középhegységek és a hozzájuk csatlakozó dombságok az Északi-Középhegység nagytájhoz tartoznak, a Cserhát—Mátra- alja, a Jászság és a Tápióvidék az Alföldhöz. A Zagyva vízgyűjtő (egyben az ország) legmagasabb pontja 1014 m (Kékes), a legalacsonyabb pontja a vízfolyás torkolati szelvényében 79 m. Az átlagos vízgyűjtőmagasság 247 m. A vízgyűjtő 66%-át a 200 m alatti síkvidéki, 32%-át a 200—600 m közötti dombvidéki területek alkotják, csupán 2%-a esik 600 m magasság fölé (2. ábra). A domborzat részint az éghajlaton keresztül fejti ki hatását, de jelentős közvetlen meghatározója a vízhálózat kialakításának is. Különösen fontos, szerepe van a vízgyűjtő északi harmadában kúpszerűen kiemelkedő Mátrának, amelyről sugarasan áradnak szét a többé-kevésbé bővizű patakok a Zagyva és Tárná felé. A Zagyva és a Tama forrásvidékei közel, alig 6km-es távolságban fekszenek egymástól, de miután a Mátra tömege két különböző irányba tereli el a két vízfolyást, a távolság közöttük a középső szakaszukon mintegy 40 km-re növekszik. A Zagyva vízgyűjtőjének geológiai felépítése és talaj adottságai változatosak, összességében a vízgyűjtő felületét javarészt vízzáró vagy félig áteresztő fedőrétegek borítják, jelentősebb áteresztő felületek a vízgyűjtő alsó szakaszán találhatók. A Cserhát, Mátra, Karancs és Medves vidékének változatos felépítésű és szerkezetű, részben miocén korú üledékes, részben különböző vulkáni kőzetekből felépített dombsági és középhegységi részén podzolos, továbbá agyagbemosódásos barna erdőtalajok, a Mátra bércein, a Karancs, Medves vidékének bazaltos tanuhegyein fekete nyirok talajok vannak elterjedve. Az alacsonyabb térszíni fekvésben - így a folyóvölgyeket kísérő lejtőkön, valamint a mátraaljai részen - már barnaföldek képződtek. E talajok nagy részét tölgyes erdő fedi. A folyó és patakvölgyekben ún. lejtőhordalék talajok találhatók. A Gödöllői-dombság homokos löszös üledékein, agyagbemosódásos barna erdőtalajok, barnaföldek, majd délkelet felé - ahogyan a dombság enyhe lejtéssel belesimul a Zagyva-medence síkságába - csernozjom barna erdőtálajok, típusos mész- lepedékes csemozjomok és a mély síksági részen pedig réti csernozjomok, továbbá mélyben sós réti csernoz- jomok találhatók. A Tápió völgyében lápos réti talajok és réti talajok képződtek. A tulajdonképpeni Zagyva-medence hordalékkúpokkal övezett, tágas alföldi peremvidékén - amelynek talajképződő kőzete a homokos iszap, löszös iszap, iszapos agyag - a magasabb fekvésű helyeken alföldi mészlepedékes csemozjomokat, majd azok szomszédságában réti és mélyben sós réti csemozjomokat, továbbá réti talajokat találunk. A vízgyűjtő viszonylag kis kiterjedése következtében a földrajzi szélesség-különbség szerény, a légköri 13
