Szalay Gergely - Szilágyi Endre: Magyarország vizeinek műszaki-hidrológiai jellemzése. Mosoni-Dunaág, Rába (Budapest, 1989)
2. A Mosoni-Dunaág vízgyűjtőjének általános jellemzése - 2.2. Az értékelés alapadatai
calon és a Tornán Karakó térségében, illetve a Sokoróaljai-Bakonyéren Győrszemerénél. A Bakony vízfolyásain nagyobb arányú telepítésekre csak az 1960-as években került sor: a Bitván Mihályfalvánál, a Gerencén Takácsinál, a Hajagos-patakon Vinárnál, ugyanekkor a Pinkán Felsőcsatárnál, a Rákos-patakon Fertőrákosnál, a Hanságifőcsatornán Mexikópusztánál, a Kardos-éren Pusztacsaládnál, a Marcalon Rábaszentmiklósnál. A vízrendszer vízállásészlelései a későbbekben tovább bővültek: a Mosoni-Dunán Mecsémél és Bácsnál, az Arany-patakon Nagy- cenknél, az Ikván Nagylózsnál, a Nagy-Pándzsán Kismegyernél (Győr). Ez utóbbi az 1982-ben megszüntetett Pannonhalmi vízmércét váltotta fel, hasonlóan a már említett pusztacsaládi mérőállomáshoz, amely a csapodi vízmérce helyett létesült, ill. a nagylózsihoz, amely a pinnyei vízmérce észlelését tette szükségtelenné. 1986-tól a Kis-Rába — Nick vízmérce is a törzshálózat tagja. A Marcal gyimróti és a Rábca rábcakapi vízmércéi 1981. évi telepítésűek. Az előzőekben felsorolt vízmérceállomások az országos törzshálózat tagjai, amelyek között két távjelző vízmérce van a Rábán Szentgotthárdnál és Körmendnél, 13 rajzoló vízmérce, amelyek közül hat naponta jelent. Az országos törzshálózat mellett a térségben működő Vízügyi Igazgatóságok, (az Észak-, Közép- és Nyugatdunántúli Vízügyi Igazgatóság) is üzemeltetnek saját kezelésű észlelőhálózatot. A vízhozamészlelések a Rábán kezdődtek meg, az 1888. évi ragyogóhídi méréssel. 1910-ig összesen 50, majd 1910—1945 között 45 vízhozammérést végeztek, de 1910—1930 között ebből mindössze 10-et. A vízhozammérések többsége 1945-től folyt, az 1977-ig elvégzett mintegy 1400 mérés döntő többsége erre az időszakra jut. A mellékvízfolyások többségénél a vízhozammérések a vízmércék telepítésével egyidőben vagy nem sokkal azt követően megkezdődtek. Az adatsorokat befolyásoló hatások A Mosoni-Dunaághoz tartozó vízrendszer eredeti állapotát az emberi beavatkozások nagy mértékben megváltoztatták. Eredeti vízrajzi állapotban a Kisalföldet mintegy 500-580 km2 kiterjedésben a Hanság nevű mocsár borította. A Hanságot csak egy alacsony gerinc választotta el a Fertő medencéjétől, amelyen legfeljebb áradáskor folytak át vizek, vagy a Répce és az Ikva folyt a Fertő-tóba, vagy a Fertő-tó magas vízállásakor a tó vize a Hanság felé. A Hanság medencéjét a Répce, a Kis-Rába, az Ikva és a Répce—Rábca között lévő számos vízfolyás táplálta, sőt esetenként északról, a Mosoni-Duna felől a dunai árvizek is átömlöttek ide. A Rábca volt a Hanság levezetője. A Rábca eredeti állapotában a Rábába torkolt, ez utóbbi viszont a Hanságot délről, majd Keletről megkerülve ömlött a Dunába. A Mosoni-Duna vízgyűjtőjén végrehajtott vízrendezési és szabályozási munkálatok különösen a Hansaág vízrajzi képét változtatták meg. A Rába vízgyűjtőjén 1886—1893 között elvégzett nagy szabályozás során a Rábca új medret kapott. Kiépült a Hanság vizeinek levezetésére szolgáló Hansági-főcsatorna, amely a Fertő-tónál a fertőszéli zsilippel kezdődik. Ebbe a főcsatornába köt be az Ikva. A Rábca a Répce és a Kis-Rába összefolyásából alakult ki. A Kis-Rábán keresztül a Rábca kapcsolatban van a Rábával. A rábán már korábban is létezett nicki duzzasztóműből, amelyet 1932-ben korszerűsítettek, öntözési célokra víz vezethető a Rábából a Kis-Rábába. Ugyanakkor a Répcelaknál 1908-ban létesített osztózsilip a Répce nagyvizeit a Répce-árapasztó csatornán keresztül a Rábába tereli, ezáltal a Répce árvizei a mélyfekvésű Hanságból kirekeszthetők. Ezzel az átvezetéssel a Rábca árvízi vízgyűjtője 980,6 km2-rel (mintegy 20%-kal) kisebb, a Rábáé ugyanennyivel nagyobb lett. Az 1905—1907 években Győr város területén végrehajtott rendezések kapcsán a Rábca torkolatát áthelyezték, ezt követően közvetlenül a Mosoni-Dunába torkollik. A Rába és a Rábca közötti területen sűrű és bonyolult belvízcsatorna hálózat alakult ki, amelyek a zsilipeken át egymásba vezethető vizeinek végső befogadója a Rába vagy a Rábca, ahova gravitációsan vagy átemeléssel jutnak el. A Rába vízgyűjtőjében a vizek vezetésében nagyobb változást eredményezett a Gyöngyös és a Sorok-Perint között létesített árapasztó csatorna. A mintegy 10 km hosszú árapasztó a Gyöngyös 5 m3/s feletti vízhozamait a Sorok-Perintbe vezeti át és azon keresztül a Rábába. A különböző vízrendezésekkel, szabályozási munkákkal és átvezetésekkel előállított vízhálózati felépítés állandósult, s ma már ez tekinthető „természetesnek”, így a műszaki-hidrológiai mutatók során ezt a hálózatot vettük alapul. A Rába legnagyobb hazai vízgyűjtőjű mellékvízfolyása, a Marcal vizét a Vas- és Veszprém megyei csatornákkal megosztották. Ezeken a csatornákon a múltban malmok üzemeltek, ma öntözési célokat szolgálnak. A Marcal torkolatát két ízben is áthelyezték, s jelenleg a Rába 10,6 km-es szelvényében van. A Rába energiáját a múltban számos malommal hasznosították. A malmokhoz megépített rőzsegátak a vizet felduzzasztották, árvizek idején nagyobb elöntéseket okoztak. Az 1877—78-ban megkezdődött és 1893-ig tartó szabályozási munkák során a Rábát mintegy 80 km hosszban kétoldalt töltések közé szorították, a kanyarulatok átvágása révén a folyó mintegy egyharmadával rövidebb lett. A szabályozási munkák az 1950-es években felújultak, amelyek során több helyen átmetszéseket hajtottak végre. Ezeket az tette szükségessé, hogy a korábbi szabályozásokat követően, de különösen a 20-as években erős mederelfajulások jeletkeztek a már szabályozott szakaszon, s ezek ellen ebben az időszakban csak helyi jellegű beavatkozásokkal védekeztek. Legújabban az 1970—71 években három vezetőmű épült meg a 60 fkm-nél. 38
