Boga László - Nováky Béla (szerk.): Magyarország vizeinek műszaki-hidrológiai jellemzése. Maros (Budapest, 1986)
2. A Maros vízrendszerének és vízgyűjtőjének általános jellemzése
2.33 Vízerőkészlet A 3.1.1 segédlet a Maros magyarországi elméleti vízerőkészlete mutatójának hossz-szelvényét tartalmazza. Az elméleti vízerőkészlet jellemzésére szolgáló mutatót adott szelvényben a különböző valószínűségű évi középvízhozam és a potenciálisan hasznosítható magasság (szintkülönbség) szorzataként állítjuk elő. A szintkülönbségeket a Maros völgy hossz-szelvényéről (3.1.2 segédlet) az országhatárnál leolvasható 91 m magassági szinttől számítottuk. A 3.2.1—3.2.3 segédletek a termelhető energia mutatóit tartalmazzák. A segédleteken a különböző duzzasz- tási szintekhez és különböző kiépítési vízhozamhoz tartozóan termelhető energia (pontosabban a termelhető energia mutatója) átlagos tartósságát és mennyiségi biztonságát lehet leolvasni a Maros makói szelvényében. A duzzasztási szintek feltételezett értéke 100 cm-ként változik 100 és 500 cm között, a kiépítési vízhozamok a 30, 50 és 90% megnemhaladási valószínűségű középvízhozamok voltak. Ezek a segédletek a különböző duzzasztási szintekhez tartozó energiatermelési mutatókat az országhatártól függetlenül szolgáltatják, ezzel szemben a 3.1.1 segédleten az elméleti vízerőkészletnek csak az országot illető, határszelvényig tartó duzzasztással számított hányadát ábrázoltuk. 2.34 Hajózási viszonyok A hajózási viszonyokat a hajóút szélessége és adott szélességhez tartozó vízmélységek alapján lehet értékelni. A mederfenék hossz-szelvényével (4.1.1 segédlet) együtt a makói vízmérce-szelvényre szerkesztett „Vízállások tartóssági felülete” (4.1.2 segédlet) ábrarészről leolvasható, hogy a Maros hazai szakaszán a vízszintek minden esetbe meghaladják azokat az értékeket, amelyek legfeljebb 36, ill. 50 m-es hajóutat biztosítanak. 100 m széles hajóút esetében — néhány csúcsgázló környezete kivételével, mint amilyenek a 13,1—15,6 fkm közötti szakaszon, vagy a 25,5 fkm-nél vannak — az 1 m-es merülésű bárkákkal történő hajózáshoz szükséges vízmélységek megvannak. A tartóssági ábráról leolvasható, hogy a csúcsgázlók környékén mindig meglevő vízmélységhiányon túl, a vízállások változásából adódóan a szükséges vízmélység milyen gyakorisággal illetve mekkora tartóssággal áll rendelkezésre. 2.4 A vízgyűjtő területi jellemzése A 2. fejezetpontban a műszaki-hidrológiai mutatókat a Maros hazai szakaszára dolgoztuk ki részletesen. A vízfolyásra vonatkozó műszaki-hidrológiai mutatók mellett a teljes vízgyűjtőre vonatkozóan megadjuk a fajlagos lefolyás térképét. 2.41 Az évi fajlagos lefolyás Az 5.1 segédlet megegyezik azzal, amelyet a „Magyarország Hidrológiai Atlasza I. sorozat. Folyóink vízgyűjtője 7. A Tisza” kiadvány is tartalmaz. A sokévi átlagos fajlagos vízszállítás térképe a fajlagos lefolyást a Maros torkolati vízgyűjtőjére jellemző 0,7 l/s.km2 értéktől az Aranyos-vízgyűjtő felső vidékére jellemző 301/s.km2 értékig differenciálja. 1953-ban Lászlóffy W. az éghajlati elemek és a lefolyás közötti, Langbein és Coutagne által külföldön és külföldi adatokból felépített kapcsolat alapján szerkesztette meg. Ez a térkép alapvetően az éghajlati lefolyás területi változását adja meg. Az 50-es évek végétől, a hidrológiai észlelések terjedésével, lehetőség nyílott az éghajlati elemek alapján számított és a mért lefolyás értékek egybevetésére és a térkép szükség szerinti javítására. A javítás elsősorban az ország síkvidéki és az ahhoz csatlakozó területein vált szükségessé. 21
