Boga László - Nováky Béla (szerk.): Magyarország vizeinek műszaki-hidrológiai jellemzése. Maros (Budapest, 1986)
2. A Maros vízrendszerének és vízgyűjtőjének általános jellemzése
Aranyos és aKüküllő. A folyó esése itt átlagosan csak 0,5 m/km, a vízfolyáshálózat sűrűsége is 1 km/km^ alá csökken. Az Alsó-Maros Gyulafehérvár és Lippa között mintegy 225 km-en keresztül kelet-nyugati irányú és követi a Nyugati-Szigethegység és a Déli-Kárpátok közötti széles tektonikai törésvonal csapásirányát. Ezen a szakaszon esése átlagosan 0,3 m/km, a vízfolyáshálózat sűrűsége csak a déli peremen éri el az 1 km/km- értéket. Jelentősebb mellékfolyó ezen a szakaszon a Sebes és a Sztrigy. Az alföldi Maros-szakasz Lippától a szegedi torkolatig tart és tipikusan alföldi jellegű. Esése 0,2 m/km-ről 0,05 m/km-re csökken, a folyó teljes egészében töltések között folyik. A vízgyűjtőnek ezen a részén, a Maros jobb partján alakult ki a múlt század szabályozási munkáinak eredményeként a Szárazéri-rendszer a Maros fattyúágá- ból és a Zárándi-havasokból érkező külvizeket felfogó csatornákból. 2.13 A vízjárás A vízjárás időbeli alakulását az átlagos havi középvízhozamok éven belüli változásával mutatjuk be (3. ábra). A Maros alsó, alföldi szakaszán a nagyvizek általában a tavaszi hónapokban, április és májusban jelentkeznek. A havi vízszállítás maximuma többnyire áprilisra esik, amikor az éves vízmennyiség mintegy 15%-a vonul le. A nyári— őszeleji hónapokban a havi vízszállítás általánosan csökkenő jellegű, a minimumok októberben jelentkeznek. E hónapra az évi szállítások csupán 4,5%-a jut. Az októberi minimum után a havi vízszállítások ismételten növekszenek. Az átlagos havi középvízhozamok éves menetét alapul véve a legkisebb és a legnagyobb havi vízszállítás aránya a vízgyűjtő alsó, makói szelvényében 1:3,3. Ez arra mutat, hogy a Maros kiegyenlítettebb járású folyó, mint a Tisza sok más, hasonlóan nagyobb vízgyűjtőjű mellékvízfolyása. A Szamosnál ez az arány 1:3,7 a Bodrognál 1:6,3, a Fekete-Körösnél 1:6,2. A kiegyenlítettebb vízjárásnak egyrészt az az oka, hogy a Tisza-medencén belül a Maros vízgyűjtőjében van a hótakarónak a legnagyobb viszonylagos szerepe a tavaszi nagy vizek alakításában, és a hóolvadás kiegyenlítettebb vízutánpótlást biztosít, mint az esőcsapadék. A másik ok a csapadékszegényebb időszakban is jelentős felszín alatti utánpótlás. Az árhullámok aránylag lassú lefutásúak. A felszínen összegyülekező mederhálózati vízkészlet kiürülésének üteme viszonylag lassú. Az árhullámok jellegzetes exponenciális apadási görbéinek a kitevője a Maros makói szelvényében a 195 feldolgozott árhullám átlagában —0,046, 0,025 szórással. Az évi átlagnál gyorsabb kiürülés jellemzi a tavaszi és nyári időszakot, amikor a = —0,050, ill. —0,051. Télen az apadási ütem jellemző a értéke —0,048 (4. ábra). Az apadási görbék az esetleges elkövetkező száraz időszakok vízhozamainak alsó határát szolgáltathatják és így előrejelzésre közvetlenül is felhasználhatók. 2.2 Az értékelés alapdatai 2.21 Az észlelőhálózat A vízgyűjtő romániai területén jelenleg 81 vízmérce üzemel. A folyó magyarországi szakaszán a makói és a Csanádi folyamatosan észlelő vízmérce mellett árvízi vízmérce van Nagylaknál és Deszknél. A Maros mértékadó vízmércéinek észlelési adatsorai a 100 évet meghaladják. Ezek a vízmércék a következők: a torkolattól 392 km-re levő gyulafehérvári vízmérce 214,5 m-es „0” ponttal, a 250 km-re levő soborsini 147,92 m-es „O” ponttal, a 133 km-re levő aradi vízmérce 102,98 m-es „0” ponttal és végül a hazai makói vízmérce, amely a torkolattól 24 km-re van, „0 pontja pedig 79,46 m magasan helyezkedik el (Af.). A mértékadó vízmércékre vonatkozóan vízhozamgörbék is rendelkezésre állnak, elsősorban az utóbbi két évtized mérései alapján. A Maros műszaki-hidrológiai jellemzésére alapvetően a makói vízmérce 1901—1979. időszakból vett adatait használtuk fel. 14
